Május 14-én lesz a parlament alakuló ülése

2010.05.10. 14:24

Jogerős a választások eredeménye, így Sólyom László korábbi terveinek megfelelően május 14-re összehívhatta a parlament alakuló ülését.

Május 14-én 13 órára hívta össze Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését, miután hétfőn kiderült, hogy valamennyi jogorvoslati lehetőség lezárult, így jogerős az áprilisi országgyűlési képviselőválasztás eredménye.

Sólyom László már korábban bejelentette, hogy május 14-re tervezi összehívni az alakuló ülést, ezzel azonban meg kellett várni a jogerős eredményeket. Az államfő április 28-án már megkérte Orbán Viktort, hogy kezdje meg a kormányalakítás előkészületeteit.

A parlamentbe jutott öt párt, a Fidesz, a KDNP, az MSZP, a Jobbik és az LMP már a múlt héten elkezdte az alakuló ülés előkészítő tárgyalásait, abban már megállapodtak, hogy az országgyűlésnek öt alelnöke, 19 állandó bizottsága lesz, amelyekben az ellenzéki pártok hat elnöki helyet kapnak. Megegyeztek abban is, hogy a Fidesz a parlamenti patkó jobb oldalán ül, mellettük az LMP, majd a Jobbik foglal helyet, az MSZP pedig a patkó bal szélén fog ülni.

A parlament alakuló ülésén a szabályok az államfő a legidősebb képviselőt kéri fel a korelnöki, a legfiatalabbakat pedig a korjegyzői feladatokra. Az ülést ezek szerint a fideszes Horváth János fogja vezetni, a most 89 éves politikus már négy éve is korelnök volt. Az országgyűlés legfiatalabb tagjai a Jobbik padsoraiban ülnek, így közülük kerülhet ki a négy korjegyző: a legfiatalabb, az 1987-es születésű Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője, valamint Farkas Gergely (1986), Samu Tamás Gergő (1986) és Bana Tibor (1985).

KAPCSOLÓDÓ CIKK