Áramütéstől meghalt egy kislány Zalában

Vágólapra másolva!
Meghalt egy négyéves kislány Pusztaszentlászlón, miután fürdetés közben áramütés érte.
Vágólapra másolva!

Fürdetés közben halálos áramütés ért egy négyéves kislányt a Zala megyei Pusztaszentlászlón - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Salamon Róbert közölte: a rendőrségre csütörtökre virradó éjszaka érkezett bejelentés a mentőktől, miután a helyszínen megkísérelték a gyermek újraélesztését, de nem jártak sikerrel. A rendőrök a helyszíni szemle és az adatgyűjtés során megállapították, hogy a gyermek fürdetés közben szenvedett halálos áramütést; részleteket nem közöltek. Az ügyben a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen, gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást - tette hozzá a szóvivő.