A mentőket és a munkavédelmiseket is megdolgoztatta a hőség

Vágólapra másolva!
A szokásosnál többször hívták a mentőket csütörtökön a kánikula miatt - közölte a mentőszolgálat. A hőség miatt ellenőrzést tartott a munkaügyi felügyelőség is, amely felforrósodott üzleteket és levegőtlen raktárhelyiségeket is talált országszerte.
Vágólapra másolva!

Mintegy húsz százalékkal többször hívták a mentőket a hatalmas hőségben, mint egy átlagos napon - mondta csütörtökön Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. A mentőket a kánikulában országosan mintegy háromezerszer riasztották, több hívást főként a nagyobb városokban kaptak. Budapesten a riasztások száma egy átlagos napon négyszáz, a kánikula miatt csütörtökön mintegy ötszáz volt - mondta a szóvivő.

Győrfi Pál szerint a hét eleje óta tartó kánikulában rendkívüli eset nem történt. Szerdán ugrott meg a riasztások száma, csütörtökön nem emelkedett tovább. Mint mondta, a helyzet akkor rosszabbodhatna, ha a kánikula tartóssá válna, még több napig tartana.

A hőség miatt a munkavédelmi főfelügyelőséghez is érkeztek bejelentések felforrósodott üzletekről és szellőzés nélküli, levegőtlen raktárhelyiségekről és rosszullétekről - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség csütörtökön. A főfelügyelőség a kánikula miatt ellenőrzéseket folytatott, és megállapította, hogy a legtöbb munkáltató figyelmet fordít a hőségriadó idején érvényes intézkedésekre.

Az ellenőrzést kedden indították a péntek éjfélig tartó hőségriasztás idejére - olvasható a hatóság közleményében. A főfelügyelőség megállapította, hogy a többségében pozitív tapasztalatok ellenére több munkavállaló nem kapja meg az egészség szempontjából fontos óránkénti pihenőt és a rendszeres folyadékpótlást sem. Ez hőkimerüléshez, hőgutához, illetve eszméletvesztéshez vagy akár keringés-összeomláshoz is vezethet - figyelmeztettek.

Az országos munkavédelmi ellenőrzésen a felügyelők Vas megyében találkoztak olyan, több mint száz embert foglalkoztató üzemmel, ahol a pihenőidőt csak egy levegőtlen, fülledt helyiségben tölthették el a munkavállalók. Fejér megyében egy kistelepülés területrendezési munkáinál a kijelölt pihenő- és víznyerőhelyet csak hosszas gyaloglással érhették el a munkások, a Bács-Kiskun megyei darukezelők pedig a magasban lévő, klímaberendezés nélküli kezelőfülkéket csak az egyórás ebédszünet idejére hagyhatták el.