A divatlógásnak vetett véget a kormány szigora

igazolatlan óra, diákok, iskola, csellengő, iskolakerülő
Vágólapra másolva!
Jelentősen visszaesett az igazolatlan iskolai hiányzások száma azután, hogy a kormány tavaly úgy döntött, elveszi a pénzbeli családi pótlékot a sokat hiányzó gyerekek szüleitől. A kormány szerint a szigorítás hatott, az [origo]-nak nyilatkozó tanárok és jegyzők szerint azonban a legsúlyosabb problémát nem sikerült megoldani. A keveset és főleg diákcsínyből hiányzó gyerekek igazolatlan órái eltűntek, a notórius iskolakerülők viszont nem kerültek elő.
Vágólapra másolva!

"A szórványos igazolatlan hiányzások valóban csökkentek, de a notórius iskolakerülők továbbra sem járnak be" - mondta az [origo]-nak Fedorné Fráter Zsófia, Sátoraljaújhely jegyzője arról, hogy a város intézményeiben változott-e az iskolakerülők száma az elmúlt tanévben. A kormány tavaly döntött arról, hogy ha egy diák több mint ötven tanórát mulaszt igazolatlanul, a település jegyzője elrendeli a gyerek védelembe vételét és a teljes iskoláztatási támogatás felfüggesztését.

A korábban családi pótléknak nevezett támogatás teljes összegét természetben kapják meg a szülők, ha a gyerekük túl sokat hiányzik. Ennek részleteiről (a természetbeni juttatás mértékéről, időtartamáról és módjáról) az illetékes jegyző dönt. Az igazolatlan hiányzások következményeire figyelmeztetnie kell szülőket a jegyzőnek a gyerek tizedik igazolatlan hiányzása után (a szabályokról bővebben itt olvashat).

A legtöbb a hiányzás Borsodban

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) múlt heti közleménye szerint a rendelkezés bevezetésével csökkent az iskolai hiányzások száma. Az adatok szerint míg 2009-ben országosan 44 361 bejelentés érkezett a tankötelezettség megszegéséről, az elmúlt tanévben harmadával kevesebb, 31 ezer gyerek érte el a tíz igazolatlan órát.

A Nefmi azt írta, hogy "a figyelmeztetések hatására" közülük 13 289, alig több mint negyven százalék érte el az ötven igazolatlan tanórát. A megelőzés és a figyelemfelhívás sikerét mutatja a Nefmi szerint, hogy a tanulók csaknem felét sikeresen vissza tudták terelni az iskolába, miután a tizedik igazolatlan órát követően figyelmeztetésben részesültek.

A tárca adatai szerint az elmúlt tanévben 7427 diák iskoláztatási támogatásának megvonását rendelték el a helyi gyámhivatalok. A legtöbb hiányzást Borsod megyében jelezték: itt 1325 tanuló hiányzásai miatt függesztették fel a családi pótlék utalását.

"Máris itt van előttem két gyerek tízórás feljelentése"

Egy Borsod megyei falu iskolájában tanító tanár az [origo]-nak azt mondta a rendelkezés hatásáról: "miután a tanév elején egy-két gyerek esetében a jegyző valóban felfüggesztette a családi pótlék folyósítását, elterjedt a hír, hogy 'húha, ennek valóban van következménye', így ezután érezhetően kevesebben lógtak a tanórákról". Egy budapesti osztályfőnök azt mondta: "az iskolánkban sok volt a kisebb divatlógás, menő volt igazolatlan órát összeszedni, ez a jelenség az elmúlt tanévben eltűnt, de a rendszeres iskolakerülőket továbbra sem tartja vissza semmi a lógástól".

A sátoraljaújhelyi iskolákban 20-25 százalékkal csökkent az igazolatlan hiányzások száma - mondta a borsod megyei város jegyzője. Fedorné Fráter Zsófia szerint azonban "a képet árnyalja, hogy a kisebb, egy-két napos hiányzások száma lett kevesebb, viszont azokat az iskolakerülőket, akik hetekig vagy hónapokig nem járnak be, nem sikerült visszaterelni az iskolába".

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az [origo]-nak nyilatkozó Borsod megyei jegyzők, gyámügyi előadók és tanárok hasonló tapasztalatokról beszéltek. Adataik szerint az iskoláztatási támogatás felfüggesztésének lehetősége miatt "érezhetően" kevesebb az igazolatlanul hiányzó gyerek, de - ahogy egy borsodi faluban dolgozó gyámügyi előadó fogalmazott - "ez az intézkedés nem tartja vissza a rendszeres iskolakerülőket, őket és a családjukat sem érdekli semmi, nemhogy a családi pótlék folyósítása: múlt héten kezdődött a tanév, és máris itt van előttem két gyerek tízórás feljelentése".

A szintén Borsod megyei Ózdon csak minden tizedik iskolakerülő gyerek ült vissza az iskolapadba, miután felfüggesztette a jegyző a családi pótlék folyósítást a szülőknek. Az elmúlt tanévben az ózdi gyámhatósághoz tíz óra igazolatlan hiányzás miatt 309 esetben, ötven órát meghaladó igazolatlan hiányzás miatt 185 esetben érkezett feljelentés. Az iskoláztatási támogatás kifizetését 118 esetben függesztette fel a jegyző, és ebből csak 12 esetben szűntek meg az igazolatlan hiányzások - közölte az [origo] kérdésére Almási Csaba, a város jegyzője.

Nem ösztökéli senki a gyereket

A Nefmi statisztikája szerint az iskolai hiányzások száma "a szociálisan rászoruló családokban a legmagasabb, életkor alapján pedig a felnőttkor küszöbén állók között a legkirívóbb". A sátoraljaújhelyi jegyző azt mondta: azok a gyerekek, akik rendszeresen igazolatlanul hiányoznak, jellemzően olyan környezetből kerülnek ki, ahol "a szülő általában munkanélküli, a gyerek nem látja a szüleit dolgozni, és nem is ösztökéli senki arra, hogy járjon iskolába".

A jegyző szerint az iskolakerülők szüleit - a velük folytatott beszélgetések alapján - nem érdekli, hogy pénzben kapják meg a támogatást, vagy természetben. A jegyző szerint - és ezt más, az [origo]-nak nyilatkozó gyámügyi előadó és jegyző is említette - "igazán annak lenne visszatartó ereje, ha az iskolakerülők nem kapnák meg a támogatás teljes összegét". A neve elhallgatását kérő gyámügyi előadó, aki egy borsodi faluban dolgozik, azt mondta, ismer olyan szülőket, akik "azért örülnek, hogy természetben kapják a családi pótlékot, mert így nem szedheti el az uzsorás".

Megkérdeztük a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, hogyan szeretné visszaterelni az iskolákba a rendszeresen hiányzó iskolakerülőket, illetve tervezi-e a tárca a törvény szigorítását. A szociális államtitkárság azt írta: "2012-től a Központi Statisztikai Hivatal kiemelten kezeli majd az iskoláztatási támogatás felfüggesztésével kapcsolatos adatgyűjtéseket, várhatóan akkor már tudunk adatokkal szolgálni azzal kapcsolatban, hány diák tér vissza az oktatási intézménybe az iskoláztatási támogatás felfüggesztését követően.Az államtitkárság hozzátette, hogy "a nem együttműködő háztartásokra vonatkozóan döntés még nem született".

Az iskoláztatási támogatás összege havonta 2011-ben

Egygyermekes család esetén 12 200 forint,

Egy gyermeket nevelő egyedülálló esetén 13 700 forint,

Kétgyermekes család esetén gyermekenként 13 300 forint,

Két gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 14 800 forint,

Három- vagy többgyermekes család esetén gyermekenként 16 000 forint,

Három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 17 000 forint,

Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő család esetén, valamint a gyermekotthonban, javítóintézetben, büntetés-végrehajtási intézetben vagy szociális intézményben élő gyermek után 23 300 forint,

Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő egyedülálló esetén 25 900 forint.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!