Vágólapra másolva!
Panasszal élt meggyanúsítása ellen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. A politikust hivatali visszaéléssel gyanúsították meg a Központi Nyomozó Főügyészségen a sukorói kaszinóberuházás ügyében. A kihallgatásról és a panaszról maga Gyurcsány számolt be, amikor kihallgatását követően beszédet mondott az ügyészség elé szervezett tüntetésen. A demonstráción körülbelül ezer, zömében idős ember volt jelen, akik Orbán Viktort és a Hír Tv-t szidták, Gyurcsányt éltették.
Vágólapra másolva!

"Önök vigyáztak rám" - mondta Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök hétfői gyanúsítotti kihallgatása után az ügyészég elé szervezett tüntetésen. Szavait üdvrivalgás fogadta. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfőt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg hétfőn, a sukorói kaszinóberuházás miattsal összefüggésben. Gyurcsány beszél:




Gyurcsány kihallgatása után a tüntetőknek azt mondta, az ügyészség szerint azzal követte el a hivatali visszaélést, hogy támogatásáról biztosított egy olyan beruházást, amelyet kormányának tagjai helyesnek találtak. Közölte azt is, hogy amikor az ügyészek megkérdezték, kíván-e vallomást tenni, igent mondott. "A főügyész szemébe néztem: 'Ügyész urak, önök megsértették az esküjüket, abban ugyanis az áll, hogy elfogultság nélkül kell tenniük a dolgukat'" - mondta.

"Ocsmány, cinikus per"

Gyurcsány szerint az ügyészekkel azt is közölte, hogy "ocsmány, cinikus perben vesznek részt", és a gyanúsítás ellen panasszal élt.

A konkrét üggyel kapcsolatban annyit mondott a kihallgatáson, hogy "tisztességgel, becsületesen végeztem a dolgomat, akkor követtem volna el bűnt, ha nem ezt teszem". Gyurcsány megígérte, hogy néhány órán belül nyilvánosságra hozza a gyanúsítás teljes szövegét, ahogy a gyanúsításról készült felvételt is.

Ezer ember

Az [origo] tudósítójának becslése szerint ezer ember gyűlt össze hétfő délután egy óra körül a budapesti Zichy Jenő utcában, a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt, ahova Gyurcsányt beidézték kihallgatásra a sukorói kaszinóberuházás ügyéban zajló nyomozás keretében. Az utcát lezárták a rendőrök, a szervezők pedig színpadot is állítottak a sarokra.

Gyurcsány egy órakor érkezett meg az ügyészésgre, a tömeg "Veled vagyunk, Feri" - kiabálásban tört ki. A volt kormányfő csókkal üdvözölte édesanyját, majd bement az ügyészség épületébe. A jelenlévők ezután a Himnuszt énekelték, majd kerítettek egy széket Gyurcsány anyjának, aki leült a bejáratnál. Az ügyészség épülete előtt várakozott Gyurcsány testvére is. Nézze meg, ahogy Gyurcsány bemegy az ügyészségre:



Gyurcsány megérkezése után húsz perccel megjelent az ügyészség bejáratánál a felesége, Dobrev Klára is, aki azonban hiába próbált bemenni, az ajtót zárva találta. Időközben Gyurcsány anyja is elment a bejárattól, amely mellé valaki kitett egy régi fotót - felirata szerint 1993-ban készült -, amelyen Polt Péter legfőbb ügyész Orbán Viktorral együtt látható egy Fidesz-rendezvényen. (Polt 1994-ben az Fidesz képviselő-jelöltje volt.)

"Gyurcsány Ferenc legyen fegyenc"

A kihallgatás még javában zajlott, amikor az egyik közeli lakóház ablakában megjelent egy tábla, amelyen a "Gyurcsány Ferenc legyen fegyenc, 2006-ért is" felirat szerepelt. A tábla tudósítónk szerint felpaprikázta a tömeget, akik ismét azt skandálták, "Veled vagyunk Feri!".

A zömében idős emberekből álló tömegben többen is transzparenseket tartottak, amelyeken többek közt a "Nem félünk", "Veled is megtörténhet" és a "Feri, segíteni kell, gyere vissza!" felirat volt olvasható. Az emberek többször skandálták, hogy "Orbán, takarodj!", illetve "Hír TV, takarodj!". Az MSZP politikusai közül tudósítónk Lendvai Ildikót, Hiller Istvánt és Suchman Tamást látta a tömegben. Tüntetők az ügyészség előtt:




A parlament szeptember 12-én függesztette fel Gyurcsány mentelmi jogát. Polt Péter legfőbb ügyész indítványa szerint a korábbi kormányfő azzal lépte túl a hatáskörét és követett el hivatali visszaélést, hogy a sukorói King's City beruházás befektetőivel 2008 májusában a Parlamentben folytatott tárgyalásán kifejezte, támogatja a cserével történő ingatlanszerzést, és kizárólag azt, vagyis a telekcserét határozta meg az értékesítés lehetséges módjaként.

Forrás: [origo]

Gyurcsány a kihallgatás előtt közölte, politikai okokból, koncepciós eljárás folyik ellene, és bejelentette: arra szólítja fel az ügyészséget, hogy kihallgatásán készüljön kép- és hangfelvétel, és azokból másolatot kér. A 168 Órának pedig úgy nyilatkozott: arra számít, hogy az ügyészség vádat emel ellene, nem feltételezi azonban, hogy őrizetbe veszik és előzetes letartóztatásba helyezik. Videós összefoglaló az eseményekről:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!