Fegyházra ítélték a zálogházi rablókat

Vágólapra másolva!
Fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a zálogházi rablássorozat vádlottjait, az ítélet így már jogerős. A három férfi több százmillió forintnyi ékszert és pénzt rabolt zálogházakból kilenc évvel ezelőtt.
Vágólapra másolva!

Jogerősen fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a zálogházi rablássorozat vádlottjait: Varga Lászlóra 13, Gombos Lászlóra 12, Horváth Szilárdra 20 év szabadságvesztést szabtak ki. A bíróság a minősítéseken változtatott, de a büntetési tételek tekintetében helyben hagyta az elsőfokú döntést. Kimondta azt is, hogy az elsőrendű vádlott, Varga László nem bocsátható feltételesen szabadlábra.

Horváth Szilárdot - akit a móri bűncselekménnyel korábban alaptalanul hoztak összefüggésbe - emberölés kísérletében is bűnösnek mondta ki a bíróság, amiért 2000 augusztusában rálőtt a Római parti diszkó biztonsági őrére, aki kórházba szállítását követően életét vesztette.

A bíróság indoklása szerint a három férfi tucatnyi bűncselekményt követett el, elsősorban zálogházakat fosztottak ki 2000-2001-ben. Ezek során több százmillió forintnyi értéket zsákmányoltak, főként ékszereket és készpénzt. A bíróság szerint az elkövetők igen jól megszervezett rablásokat hajtottak végre, a nyomokat módszeresen eltüntették maguk után, például borsot szórtak szét a helyszíneken, illetve az általuk használt autókban.

A bíró szerint kevés objektív bizonyíték maradt, ami a leleplezésükhöz vezetett. Az egyik ilyen bizonyítékként említette a mobiltelefonokat: voltak a vádlottaknak olyan mobiltelefonjaik, amelyeket nem használtak a hozzátartozóikkal való kapcsolattartásra, csak a rablások idején, ám e készülékek "mozgása" a bűncselekmények helyszíneihez köthető. Az egyik ilyen telefont a bűncselekmény-sorozat utolsó rablásánál, a lövöldözésbe torkollott lillafüredi esetnél meg is találták az elkövetők autójában.

Lezárult a kilenc éves történet

A 2000-ben és 2001-ben - eleinte a fővárosban, majd a többi között Székesfehérváron, Karcagon, Dunaújvárosban, Gyöngyösön, Oroszlányban és Debrecenben - elkövetett bűncselekmény-sorozat egy miskolci zálogházi rablással ért véget. Itt menekülés közben Lillafürednél tűzpárbajba keveredtek az őket üldöző rendőrökkel, Gombos Lászlót lőtt sérülésekkel a helyszínen elfogták. A per elsőrendű vádlottját, Varga Lászlót 2009 áprilisában kapták el Pozsonyban. A nyomozóhatóság szerint a banda tagja volt Farkas Róbert is, akit korábban ugyancsak összefüggésbe hoztak a móri bankrablással. A férfit azóta is keresik.