43 kocsi kivonása miatt ritkábban jár a metró

Vágólapra másolva!
Hétfő reggelig kivonnak a forgalomból 43 metrókocsit a 2-es és 3-as vonalon, mert azok potenciális balesetveszélyt jelenthetnek - közölte Tarlós István főpolgármester. Az intézkedés miatt a metrószerelvények ritkábban járnak majd.
Vágólapra másolva!

Negyvenhárom metrókocsit von ki hétfő reggelig a 2-es és 3-as metró forgalmából a főváros, mert azok potenciális balesetveszélyt jelenthetnek - közölte Tarlós István főpolgármester pénteken.

A főpolgármester elmondta: a metrótűzesetek miatt megkeresték a metrókocsikat korábban gyártó orosz céget, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy a harminc év feletti kocsik közlekedtetése biztonsági kockázatot jelent. Tarlós idézett az orosz cég jelentéséből, amely szerint a motorkocsik megfelelő karbantartás mellett harminc évig, 3 millió kilométer futásteljesítményig tarhatók üzemben, és ezt követően Oroszországban leselejtezik azokat.

Közölte, öt 43 éves és harmincnyolc 41 éves kocsi közlekedik jelenleg a budapesti vonalakon; ezek kivonásáról döntöttek, és már csütörtök éjszaka meg is kezdték kivonásukat a forgalomból. Hozzátette: további száztizenegy olyan kocsi van, amelynek életkora 35 és 39 év közötti.

Bejelentette azt is, hogy az intézkedés miatt ritkábban járnak majd a metrószerelvények. Ez azt jelenti, hogy a 2-es metróvonalon csúcsidőben a jelenlegi 2.20 perc helyett 2.30 percenként, míg a 3-as vonalon 2.30 helyett 2.45 percenként követik majd egymást a szerelvények.

Tarlós szerint az említett kocsikat 5-13 éve ki kellett volna vonni a forgalomból. A főpolgármester lelkiismeretlenségnek és felháborítónak nevezte, hogy bár a korábbi városvezetés tisztában volt a helyzettel, mégsem tett lépéseket. Arra a kérdésre, hogy a történtek felgyorsíthatják-e a metróbeszerzést, egy esetleges pályázat kiírását, Tarlós azt mondta, "elméletileg és praktikusan gondolkodva felgyorsíthatja, igen".