Népszabadság: Júniusban megtartaná az MSZP a pártszavazást

Vágólapra másolva!
Az MSZP minél előbb lezárná a párton belüli vitákat; a felgyorsított pártszavazás a Népszabadság által megkérdezett párton belüli források szerint a jelenlegi vezetésnek kedvez.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint várhatóan még a nyári "uborkaszezonban" lezárulhat a szocialisták pártszavazása - írja a hétfői Népszabadság. A lapnak nyilatkozó belső források szerint a felgyorsított pártszavazás elsősorban a jelenlegi vezetés elképzeléseinek kedvez. "A végeredmény egy időre lezárhatja a belső vitákat, ezért is sietnek minél előbb, már júniusban végezni a folyamattal" - írja a Népszabadság.

Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett Demokratikus Koalíció platform hat kérdésben kezdeményezett pártszavazást, többek között arról, hogy a párt elnökét ezentúl inkább közvetlenül lehessen megválasztani, nem pedig kongresszusi küldöttek útján.

Az országos elnökség a belső feszültségek lezárása érdekében maga is a pártszavazás mögé állt, és azt kérte a választmánytól, hogy adjon zöld utat a kezdeményezésnek - írja a Népszabadság. Az MSZP pártparlamentje várhatóan szombaton dönt az ügyben. A lap forrásai szerint nem a Gyurcsányék által eredetileg megfogalmazott hat pont szerepel majd a szavazólapon, hanem annál több, de az eredetivel megegyező tartalmú kérdés.

A Népszabadság azt írja, hogy a mostani vezetés több fórumon is világossá tette, és erről a frakció is (Gyurcsány Ferenccel és támogatóival együtt) úgy döntött: legyen a végeredmény bármi, ahhoz mindenki tartja magát, és nem szervezkedik.