Mélygarázs, park és 1944 előtti arculat lesz a Kossuth téren

Vágólapra másolva!
Kormánypárti képviselők pénteken benyújtották a parlamentnek a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szóló országgyűlési határozati javaslatukat, amely szerint 2014. május 31-ig át kellene alakítani a teret, a kormánynak pedig ugyaneddig ki kellene költöznie az Országházból. A tér a tervek szerint visszakapná az "1944 előtti képzőművészeti arculatának állapotát", de építenének parkot és mélygarázst is. A képviselők szerint a "kommunista államfelfogás maradványa", hogy a végrahajtó hatalom nem költözött ki a Parlamentből.
Vágólapra másolva!

A budapesti Kossuth Lajos tér - mint "Magyarország alkotmányos főterének szerepét betöltő terület" - méltó kialakítása érdekében a házelnökkel és az Országgyűlés Hivatalával együttműködve 2014. május 31-ig bonyolítsa le a tér teljes rekonstrukcióját - erre kéri a kormányt az a határozati javaslat, amelyet Lázár János, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, valamint a fideszes Balsai István és L. Simon László nyújtott be a parlamentnek.

A javaslat szerint a Kossuth Lajos tér teljes területe a magyar állam tulajdonaként az Országgyűlés Hivatalának vagyonkezelésébe kerülne, és lehetővé válna a kormányzati szervek működésével összefüggésben a térre érkező gépjárművek tárolásának felszín alatti megoldása, illetve a parkoló állami üzemeltetése. Az átalakítás után a javaslat szerint növekedne a tér parkfelülete, megoldódna az Országház megtekintésére érkező látogatók méltó fogadása, és "nyitottabb lenne az Országház". Továbbá az 1956-os tragikus sortűz áldozatai emlékének megörökítése és a téren jelenleg álló képzőművészeti alkotások méltó elhelyezése mellett visszaállítanák "a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát" - sorolják a képviselők.

Az országgyűlés - a javaslat elfogadásával - felkérné a kormányt arra is, hogy a 2014. május 31-i határidőig az Országházat teljes egészében adja át az országgyűlésnek, gondoskodjon a végrehajtó hatalom elhelyezéséről. A határozat a közzététele napján lépne hatályba.

"Kommunista maradvány"

A kormány költözésére utalva a képviselők indoklásukban hangsúlyozzák, hogy nem halasztható tovább annak a "kommunista államfelfogás maradványának tekinthető kényszertársbérletnek" a felmondása sem, amely nem csupán akadályozza a törvényhozás működését és az Országház nyitottabbá tételét, de "szimbolikájában is ellentmond a törvényhozó és a végrehajtó hatalom elkülönült működésének".

A kormánypárti képviselők az indoklásban kifejtik azt is, hogy az Országház nem csupán a népszuverenitás legfőbb képviselőjének, a törvényhozó hatalomnak a székhelye, de az alaptörvény rendelkezése szerint a "Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét" megtestesítő Szent Korona őrzési helye is, amely közjogi funkciói mellett turisztikai célpont is, s több százezer érdeklődőt vonz bel- és külföldről egyaránt.

Kívánatos, hogy a következő országgyűlést már egy olyan épület fogadja, amely "nem csupán külsőleg, de belül is megújult, és amelyhez az előtte fekvő tér is méltó módon illeszkedik" - írják a képviselők.

Nagy sétateret szeretnének

Az indítvány egyik előterjesztője, Balsai István csütörtökön azt mondta, javaslatuk célja a Parlament régi méltóságának visszaállítása. Mint fogalmazott, a Kossuth tér "nagy sétatérré" alakulhat. A kormány költözéséről azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök tud a kezdeményezésről, és támogatja. Balsai István azt nem tudta megmondani, hova költözhet a kabinet.

A kormány költözéséről szóló határozati javaslatra Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője úgy reagált: a kormány megvárja, hogy milyen döntést hoz az országgyűlés, azt tanulmányozza majd, és a szükséges választ meg fogja adni a parlamentnek.