Magyar Nemzet: Hoffmann Lázárral tárgyalna

Vágólapra másolva!
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elfogadná Lázár János közoktatási tervezethez benyújtott módosítóinak mintegy egyharmadát, egy másik harmadát pedig kisebb módosításokkal. Lázár János azonban csomagot nyújtott be, így ha abból akár csak egyet is kifogásol az államtitkárság, valamennyit el kell utasítania.
Vágólapra másolva!

Tárgyalásokat kezdeményezett Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár Lázár Jánossal, a Fidesz frakcióvezetője által a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról - írta a Magyar Nemzet pénteken minisztériumi forrásokra hivatkozva.

A lap úgy tudja, az államtitkár a frakcióvezető által benyújtott közel 50 módosító mintegy harmadát változtatás nélkül támogatná, további egyharmadát pedig kisebb korrekcióval. Mivel azonban a frakcióvezető a javaslatokat csomagban nyújtotta be - tehát azokról csak egyben lehet dönteni - , és a képviselői módosítók benyújtásának határideje szerda este lejárt, a Magyar Nemzet szerint Hoffmann Rózsa azt javasolja majd, hogy Lázár János nyújtsa be egyenként a módosítókat a bizottságokon keresztül.

A lap emlékeztet, hogy fideszes oktatáspolitikusok az utolsó pillanatban, szerda este újabb, több mint 170 módosító indítvánnyal "sorozták meg" a köznevelési törvényt. Az indítványok lényegi pontokon változtatnák meg a törvényjavaslatot. A benyújtók között van Kósa Lajos, Révész Máriusz és Pokorni Zoltán is, utóbbi mintegy 90 indítvánnyal.

Pokorni például a javaslatban szereplő három helyett csak négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodába járást. Az oktatási kabinet ragaszkodik továbbá ahhoz, hogy a szakiskolák folytathassanak négyéves képzést is. Nem engednék meg azt, hogy a jövőben a szakiskolák is felvételi vizsgát tartsanak. Rögzítenék azt is, hogy a tankötelezettség ne csak a 16. születésnapig tartson, hanem annak a tanévnek a végéig, amelyben a tanuló a 16. életévét betöltötte. Pokorniék nem engednék a kis létszámú fejlesztő osztályok létrehozását sem, ők az óvodában fejlesztenének.