Költözik a Nagycirkusz és a Vidám Park

Vágólapra másolva!
A Vidám Park és a Fővárosi Nagycirkusz mostani területének nagy részét is megkapná a jövőben az állatkert. A hullámvasút és a körhinta így is megmaradhat - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Nagycirkusz és a Vidám Park helyét is megkapná a Fővárosi Állat- és Növénykert a legújabb tervek szerint - írja a csütörtöki Blikk. A lap idézi L. Simon László kulturális államtitkárt, aki elmondta, hogy a városligeti fejlesztési terv részeként 2020-ig szeretnék az új cirkuszt a Vidám Parknak a Hungária körút és az M3-as kivezető szakasza által határolt területén felépíteni.

A Blikk szerint további területeket is kap az állatkert. Tarlós István főpolgármester korábban azt mondta, a ciklus végéig a Vidám Park is elköltözik a ligetből, így további 6,5 hektár szabadul fel.

Az állatkert szóvivője szerint a Fővárosi Nagycirkusz területe és a Vidám Park egy része korábban az állatkerthez tartozott, és ha ezeket visszakapják, akkor 17 hektárra nőhet az állatkert területe. Hanga Zoltán szerint a műemlékvédelem alatt álló épületek - mint a barlangvasút, a hullámvasút és a körhinta -, illetve a gazdasági udvaron lévő épületek megmaradnának. Utóbbiba látogatóközpontokat alakítanának ki, de felmerült, hogy az óriáskereket sem bontják le.