Visszaszokott a cigire a dohányosokkal harcoló képviselő

Vágólapra másolva!
Fél éve ismét dohányzik Heintz Tamás fideszes képviselő, aki több dohányzás ellenes javaslatot nyújtott be a parlamentnek. A képviselő tavaly februárban fogadta meg nyilvánosan, hogy végleg eldobja a cigarettát, de az [origo]-nak elárulta, hogy huszonöt kiló hízás és a stresszes őszi parlamenti ülések miatt ismét dohányozni kezdett, és most napi fél dobozzal szív. Ráadásul a cigit vele együtt elhajító felesége is visszaszokott.
Vágólapra másolva!

"Fél évig bírtam cigi nélkül, tavaly szeptemberben megint rágyújtottam, azóta újra dohányzom" - mondta az [origo]-nak Heintz Tamás fideszes képviselő, akinek a javaslatára tavaly fogadta el a parlament, hogy a zárt nyilvános helyeken, éttermekben, bárokban és munkahelyeken is legyen tilos a dohányzás. A képviselő tavaly februárban javaslata benyújtásakor egy sajtótájékoztatón fogadta meg, hogy ő maga is leszokik a dohányzásról, és elmondása szerint akkor abba is hagyta a dohányzást, aztán ősszel mégis visszaszokott.

A képviselő szerint a cigimentes hónapokban rosszul érezte magát, és néhány hónap alatt huszonöt kilót hízott, "nem lehetett konfekció ruhát kapni rám, százötven kiló voltam". Heintz Tamás szerint nem sikerült életmódot váltania, szeptemberben elkezdődött a parlament őszi ülésszaka, amely "nem egy stresszmentes időszak volt".

A képviselő így hathónapos kihagyás után újra rágyújtott. "Régebben napi két és fél dobozzal szívtam, most napi fél doboz fogy el, ennyi az előrelépés" - mondta Heintz Tamás. Hozzátette, most a radikális leállás helyett napról napra próbál kevesebbet cigizni, és rendszeresen jár úszni is, hogy ne hízzon el a kevesebb cigitől.

A felesége is visszaszokott

Heintz Tamás korábban azt mondta, családjától minden segítséget megkap a leszokáshoz, mert felesége is letette a cigit, orvostanhallgató fia pedig "lélekerősítő drukkolással, kívülről támogatja az akciót". Heintz Tamás most elárulta az [origo]-nak, hogy a felesége "decemberig bírta", azóta ő is dohányzik.

A képviselő tavaly a dohányzást szigorító javaslat benyújtása utána jelentette ki: láncdohányos volt, és épp ezért kapta ő a feladatot, hogy "kommunikálja a dohányzást zárt helyeken megtiltó indítványt és természetesen egyúttal szokjon le a cigarettáról". A képviselő honlapján található áprilisi interjúban azt mondta: "első körben a képviselői irodaházban és a Parlament épületében tartóztattam meg magam, csupán harmadannyit dohányoztam, mint korábban. Aztán egyik napról a másikra örökre letettem a cigarettát. Radikálisan álltam a dologhoz, mert másként nem megy".

Heintz Tamás egyike volt azoknak a képviselőknek, akik tavaly év végén benyújtották a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló javaslatot, amelyről a zárószavazást hétfőn ismét elhalasztották. Heintz Tamás azt mondta, habár több dohányzásellenes törvényjavaslat is a nevéhez fűződik, "nem vele kell szimbolizálni a dohányzásról való leszokást".