Tarlós István: Megmenekült a BKV

2012.04.04. 11:11

Tarlós István főpolgármester aláírta a bankokkal azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a BKV később fizesse vissza több mint 60 milliárd forintos adósságát. A főpolgármesteri hivatal bejelentette, hogy Tarlós István a kormánnyal is megállapodott a közlekedési cég finanszírozásáról, azonban nem árulták el, miből fogják finanszírozni a BKV-t a jövőben.

Hosszú egyeztetések után Tarlós István főpolgármester és a BKV-nak hitelező kilenc bank a fővárosi és az állami garanciavállalás alapján aláírta azt a megállapodást, amely lehetővé teszi a BKV adósságállományának refinanszírozását - írta közleményében a főpolgármesteri hivatal. A főpolgármester március elején azt mondta, hogy a pénzintézetek vezetőivel szóban arról állapodott meg, hogy a hitelek futamidejét három évvel meghosszabbítják, és a következő három évben a fővárosi közlekedési cég a kamatok mellett a tőketartozást is törleszteni fogja.

A BKV jelenleg 63,1 milliárd forinttal tartozik a bankoknak, a megállapodás azt jelenti, hogy a bankok átütemezik a hitel visszafizetését. A főpolgármesteri hivatal közleménye hozzáteszi: "ez gyakorlatilag a BKV megmenekülését jelenti".

A főpolgármesteri hivatal bejelentette azt is, hogy Tarlós István megegyezett Varga Mihály és Naszvadi György államtitkárokkal a BKV hosszú távú finanszírozásának várható főbb elemeiről is. A közlemény azonban nem árul el részleteket, de köszönetet mond a kormánynak az együttműködésért, "valamint a bankoknak segítőkész hozzáállásukért".

Tarlós István január óta egyeztet a kormánnyal a BKV adósságállományáról, illetve a közlekedési cég hosszú távú finanszírozásáról. A főváros több koncepcióval és megoldási javaslattal is előállt. Tarlós István többször kijelentette: a BKV csődbe megy és a járatok leállnak, ha a kormány rövid időn belül nem ad segítséget a cégnek, és nem oldja fel a társaság 32 milliárd forintos normatív támogatásának zárolását.

A kormány, illetve személyesen Orbán Viktor miniszterelnök azonban több alkalommal világossá tette, hogy csak akkor segít, ha a főváros életképes javaslatot tesz le arra vonatkozóan, hogy a folytonos állami segítségkérés helyett hogyan állhatna a saját lábára a BKV. Tarlós István március elején jelentette be, hogy megegyezett a kormánnyal az állami garanciavállalásról, és akkor még csak azt jelentette ki, hogy a BKV valószínűleg megmenekül.

KAPCSOLÓDÓ CIKK