Továbbra is válságos állapotban van az Érden elgázolt kisbaba

2012.06.20. 10:45

Nem változott a hétfőn Érden babakocsiban elsodort, életveszélyes sérülésekkel kórházba került csecsemő állapota. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, leghamarabb két hét múlva lehet eredmény.

Továbbra is válságos, életveszélyes állapotban van az a három hónapos csecsemő, akit ikertestvérével együtt ütött el egy autós még hétfő este Érden - mondta az [origo]-nak Balázs Magdolna, a budapesti Szent János Kórház kommunikációs vezetője szerdán. Hozzátette, hogy műtétet vagy újabb kezelést nem terveznek, bíznak benne, hogy javulni fog a gyermek állapota.

Beluzsárné Beliczai Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán délelőtt az ügyről azt mondta, folyik a baleset körülményeinek vizsgálata, a szakértői vélemény leghamarabb két hét múlva készülhet el. Azt is elmondta, a csecsemőket elgázoló nőt kedden kihallgatták, de nem tett vallomást. 

Az ikrek babakocsiját az érdi Szövő utcában az úttest szélén tolták a szülők hétfő este, amikor az autó eddig tisztázatlan körülmények között elsodorta. A mentők mindkét kislánynál a klinikai halál beálltát állapították meg. Egyikük vérkeringését sikerült újraindítani, őt életveszélyes koponyasérülésekkel ápolják, testvére azonban még hétfő éjjel meghalt a kórházban.