Megalapozatlannak ítélte az ügyészség Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos panaszait, amelyeket a filozófuspályázatok ügyében indult nyomozások lezárása ellen nyújtott be. Az ügyészség szerint a rendőrség helyes döntést hozott akkor, amikor bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárásokat.

Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos, Budai Gyula megdöbbentőnek nevezte a filozófiai pályázatokat, amelyek ügyében aztán feljelentést is tett, a hatóságok azonban megalapozatlannak ítélték Budai gyanúját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság májusban szüntette meg a nyomozásokat arra hivatkozva, hogy nem történt bűncselekmény.

Mint a Fővárosi Főügyészség szerdai közleményéből kiderül, Budai panaszt tett a rendőrségi határozatok ellen, az ügyészség azonban ezeket sem tartotta megalapozottnak. A közlemény szerint Budai eleve nem volt jogosult panaszt tenni, de az ügyészség hivatalból felülvizsgálta a rendőrségi határozatokat, és megállapította, hogy a rendőrségi "határozatok meghozatalára megalapozottan került sor".

Az idén év elején a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárává kinevezett Budai négy pályázat miatt tett feljelentést, amelyek készítői - köztük olyan ismert filozófusok, mint Heller Ágnes, Radnóti Sándor és Steiger Kornél - összesen körülbelül 300 millió forintos támogatást kaptak az államtól. Részletek Budai tevékenységéről ebben a cikkben.