Orbán Viktor számolt a botránnyal

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök elismerte: ő mondta ki a döntést az azeri baltás gyilkos kiadatásáról. Orbán Viktor azt mondta: számoltak a lépés következményeivel, vagyis azzal is, hogy Ramil Safarovot szabadon bocsáthatják. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János ugyanakkor egy másik sajtótájékoztatón azt állította, hogy Orbán nem adott és nem is adhatott utasítást a gyilkos kiadására.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök mondta ki a döntést az azeri kiadatási ügyben, amelyben - Orbán Viktor szavai szerint - semmi olyan nem történt a magyar kormány döntése után, amellyel előtte ne számoltak volna.

Az [origo] információi szerint éles vita alakult ki a Fidesz múlt heti elnökségi ülésén az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt. Orbán Viktor információink szerint elismerte, hogy ő adta ki az utasítást Ramil Safarov kiadására, noha tisztában volt vele, hogy előbb-utóbb szabadon engedik. A lépés kockázataira többször figyelmeztették Orbánt, aki viszont szeretett volna gesztust tenni az azerieknek, abban bízva, hogy segíteni fognak a gyengélkedő magyar költségvetésen. A durva diplomáciai vihar miatt forrásaink szerint nem aggasztja magát túlságosan.

A pártelnök-miniszterelnök egy keddi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta: a Fidesz elnöksége az azeri kiadatás kérdésében nem foglalt állást, a döntés kormányzati szinten született meg. Minden érintett tárca elmondta a véleményét, majd megszületett a döntés, amelyet "természetesen - mint mindig - a miniszterelnök mond ki", most is így történt - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök közölte: a Külügyminisztérium pontosan jelezte előre, milyen típusú következményei lesznek egyik vagy másik döntésnek. "Semmi nem történt a döntésünk után, amivel ne számoltunk volna előtte" - mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor állításával szemben a Miniszterelnökséget vezető Lázár János kedden azt mondta újságíróknak: nem igaz az [origo] állítása, miszerint Orbán Viktor adott volna utasítást a baltás gyilkos kiadatására. A politikus az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülése után nyilatkozott, amelynek az azeri konfliktus lett volna az egyik témája, de végül levették a napirendről.

Lázár az ülés szünetében újságíróknak azt mondta, hogy "semmilyen utasítást nem adott a miniszterelnök" az azeri baltás gyilkos ügyében. Szerinte Orbán "nem is adhatott", hiszen a törvények erre nem jogosítják fel.

A kiadatásról, illetve az azeri-örmény konfliktusról szóló korábbi cikkeinket itt és itt olvashatja.