Jogerősen felmentették a taxisgyilkosságot magára vállaló férfit

Vágólapra másolva!
A Pécsi Ítélőtábla jogerősen felmentette azt a férfit, aki korábban magára vállalata, hogy 1995-ben megölte Gál Csilla taxisofőrt. A bíróság szerint a férfi bűnösségét nem lehet kétséget kizáróan bizonyítani.
Vágólapra másolva!

Felmentette a Pécsi Ítélőtábla az 1995-ös pécsi taxisgyilkosság vádlottját kedden. A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta és helybenhagyta az ügyben korábban eljáró Pécsi Törvényszék döntését. Az ítélet jogerős.

Az indoklás szerint a bűncselekményt akár B. Róbert is elkövethette, a rendelkezésre álló adatok, vallomások, szakértői vélemények azonban nem alkotnak olyan zárt logikai láncot, amely a bűnösségét kétséget kizáróan bizonyítaná.

Gál Csilla taxisofőrt 1995. december elsején több késszúrással ölte meg a támadója Pécsett, az Abaligeti út mecsekszentkúti elágazásánál. Az ügyben indult nyomozás nem vezetett eredményre. Másfél évtized múlva azonban B. Róbert jelentkezett a rendőrségen, beismerő vallomást tett, és az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt vádat emelt ellene.

B. Róbert, aki a gyilkosság óta családot alapított, korábbi rendőrségi vallomásában azt mondta: szorongásos depresszióban szenved, nyugtató és hangulatjavító gyógyszereket szed, és már a gyilkosságot megelőzően is hallott ölésre buzdító belső hangokat. Úgy gondolta, ha megteszi, megtorolhat minden rosszat, ami őt korábban érte. Elmondta azt is, hogy a bűncselekmény napján nem konkrét személlyel akart végezni. Azért indult el otthonról, hogy valakit megtámadjon és megöljön, ehhez keresett könnyű célpontot.