Tiltott fegyverekkel vadásztak olaszok a Balatonnál

Vágólapra másolva!
Ötven-hatvan lövést adtak le, és saját bevallásuk szerint öt víziszárnyast ejtettek a különleges természetvédelmi területen az olasz vadászok. A megyei kormányhivatal és a vadásztati hatóság is vizsgálatot indított.
Vágólapra másolva!

Szabálytalanul vadászó olasz állampolgárokat értek tetten a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai az irmapusztai halastavaknál - közölte az igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának vezetője. Fischer József elmondta: a különleges madárvédelmi rendeltetésű Natura 2000 hálózathoz tartozó területen vadászfegyverekből származó lövésekre figyeltek fel szerda délután.

Kiderült, hogy olasz rendszámú gépjárművekkel vadászok érkeztek a területre, amelyen korábban vadászatot nem jelentettek be. A vadászok elmondásuk szerint a rendőrség kiérkezéséig ötven-hatvan lövést adtak le, és elmondásuk szerint öt víziszárnyast ejtettek, amelyeket azonban nem sikerült megtalálni.

A külföldi vadászokkal nem volt kísérő, nem rendelkeztek a területre érvényes állami vadászati engedéllyel, tiltott félautomata sörétes fegyverekkel vadásztak, ólomsörétet használtak, ami ezen a területen szintén tilos, a helyi vadásztársaság beírókönyvébe is szabálytalanul lettek bejegyezve, továbbá nem részesültek a vadászat előtt balesetvédelmi oktatásban - sorolta a szabálytalanságokat Fischer József.

A rendőrség ugyan megjelent a helyszínen, de senkit nem állítottak elő, és eljárást sem indítottak, mivel az ügy nem tartozik a hatáskörükben - közölte az [origo]-val a Somogy Megyei Rendőr-kapitányság. Az ügyben illetékes Somogy Megyei Kormányhivatal közigazgatási eljárást indított az ügyben. Az ügyben a vadászati hatóság is vizsgálatot folytat.

(Cikkünkben korábban tévesen az szerepelt, hogy a rendőrség hat vadászt vont eljárás alá. A tévedésért olvasóink elnézését kérjük! - a szerk.)