Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt

2013.05.23. 09:41

A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ponton valóban kiszúr Bajnaiékkal, odalesz például eddigi legnagyobb támogatójuk. Ennek ellenére Bajnaiék bíznak abban, hogy kalapozással, apró adományokból is összejön annyi pénz, amennyiből fel lehet venni a versenyt a Fidesszel.

A jelek szerint nem rázta meg a még csak bejegyzés alatt álló Együtt 2014 tagjait, hogy a Fidesz frissen benyújtott kampányfinanszírozási javaslata januártól kizárná, hogy a pártok külföldi szervezetektől (cégektől, alapítványoktól), és belföldi vállalkozásoktól is elfogadhassanak adományokat.

Bár a korábbi választások alkalmával a Fidesz is tekintélyes támogatáshoz jutott ebben a formában - külföldről például a német Konrad Adenauer- és a Friedrich Neumann-alapítványoktól, belföldről pedig például a kormányzattal jó kapcsolatot ápoló CBA-tól - a nagyobbik kormánypártban nem csinálnak titkot abból, hogy a szigorítást kifejezetten azért építették be a javaslat szövegébe, hogy a Bajnai-párt számára ellehetetlenítsék a forráshoz jutást.

Nem mondom, hogy nem Bajnaiék ellen van

Az [origo]-nak hétfőn a parlamentben több fideszes képviselő is azt mondta, hogy a javaslat nyilvánvalóan Bajnaiék ellen született, de a tényt egy mosoly kíséretében kedden a párt egyik befolyásos, a kampányfinanszírozási javaslat kidolgozásában aktív szerepet vállaló tagja is elismerte. "Nem mondom, hogy nem így van" - vonogatta a vállát az [origo] kérdésére az illető, azt is hozzátéve, hogy nemcsak a szöveg szerinti szigorítás keserítheti meg Bajnaiék életét, hanem az is, hogy az így kizárt cégek, illetve külföldi szervezetek helyébe aligha lépnek be magánszemélyek, mert magánemberként nagyon kevesen vállalják, hogy egy párt támogatójaként híresüljenek el.

"Nem igaz, hogy 500 vagy 1000 forintokból nem lehet összegyűjteni elegendő támogatást" - mondta a szigorításról a befolyásos fideszes, de valamivel később azért hozzátette, hogy "ha az ember négy évig tudatosan készül a választásra". Azaz frissen induló pártként azért szerinte sem könnyű "sok kicsi sokra megy" alapon összeszedni a kampányra valót.

Ellenőrizhetetlen befolyást szerző üzleti körök

A korlátozásra a törvényjavaslat indoklása szerint azért volt szükség, mert "a sokszor ellenőrizetlen forrásból származó pénzösszegek különböző üzleti érdekkörök, illetve külföldi politikai erők befolyását is növelhetik a politikai döntésekre". A döntés azért jön rosszul Bajnaiéknak, mert jelenleg támogatóik nagy része ebbe a kategóriába esik. Az amerikai Demokrata Párthoz közeli, Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszterhez, illetve Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress (CAP) nevű szervezetre, amelyről már 2012 elején kiderült, hogy támogatja Bajnai Haza és Haladás Alapítványát, a szervezet áprilisban közzétett elszámolásából pedig az is, hogy mennyivel. A CAP 2011-ben eszerint 209 ezer euróval, vagyis körülbelül 60 millió forinttal, 2012-ben pedig 228 771 dollárral, azaz 52 millió forinttal segítette a volt miniszterelnök alapítványát. A beszámoló szerint két hazai cég, az OTP Bank és a Mol ezenkívül 45, illetve 25 millió forintnyi adományt juttatott két év alatt a Haza és Haladásnak, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere, Oszkó Péter cége pedig 8 milliót.

Az Együtt 2014 megkérdezett vezetői azonban azt mondják, mégsem csüggednek, szerintük "a riválisait ellehetetleníteni akaró Fidesz összekeverte a szezont a fazonnal", mert a konferenciákat, kutatásokat szervező alapítvánnyal, illetve a külföldi támogatásokra jogosan pályázó egyesülettel szemben a még bejegyzés alatt álló párt állításuk szerint eleve nem is akart külföldi vagy céges pénzekre apellálni.

"Nem tudunk, és nem is akarunk máshoz fordulni, mint a választókhoz. Az átláthatóság és támadhatatlanság érdekében eleve úgy terveztük, hogy csak magánszemélyektől fogadunk el támogatást" - mondta az [origo]-nak Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 párt társelnöke, hozzátéve, hogy a forrásgyűjtést a párt bejegyzése és a technikai részletek letisztázása után "erős mikrodonációs (kis összegű felajánlásokra épülő) kampánnyal" kezdik majd meg.

Mobilon, csekken gyűjtögetne Bajnai

A felajánlásokra Szigetvári szerint elsősorban telefonon, illetve interneten buzdítják majd a szimpatizánsokat, a technikai megoldások között pedig a sárga csekktől a mobilapplikációs eszközökig számos csatorna áll majd rendelkezésre. Legális e-mailes és facebookos adatbázisaik segítségével Szigetvári szerint nagyon sok szimpatizánst érnek el, "és ha csak minden tizediket sikerül rábeszélni egy 1000 forintos adományra, az már nagy előrelépést jelent".

A társelnök emellett utalt a kampányfinanszírozási javaslat egy ugyancsak új, a szempontjukból azonban kedvező változására is, miszerint az országos listát állító pártok (ennek feltételeit az MSZP-vel közös jelöltállítást tervező Együtt 2014 várhatóan könnyen teljesíti majd) a korábbi 1 millió forintnál jóval nagyobb összeget, indulónként 5 millió forintot költhetnek a 106 egyéni jelölt népszerűsítésére. Igaz, a kormánypártok ezzel a két szervezet közös indulására is kitalálták a forráscsökkentő megoldást: ha ugyanis egyedül állítanának jelölteket, egyenként járna a 106 x 5 millió forint, a közösködés viszont megfelezi (pontosabban a még nem ismert végleges arányok szerint megosztja a két párt között) az összeget.

Szigetvári szerint fel sem merült, hogy az által kicsinyes nehezítésnek nevezett módosítás miatt elállnának a közös jelöltállítástól. "Az MSZP és az Együtt 2014 eltökélt célja a kormányváltás, és a kampányfinanszírozás csűrés-csavarása vagy a kicsinyes anyagi kényszerítőeszközök semmilyen módon nem írják felül ezt a politikai érdeket" - mondta.

Szigetvárihoz hasonló szavakkal válaszolt a kampányfinanszírozás ellehetetlenülését firtató kérdésünkre Juhász Péter, az Együtt 2014 másik társelnöke, valamint Karácsony Gergely, az LMP-ből kivált és az Együtt 2014-hez csatlakozott Párbeszéd Magyarországért Szövetség frakcióvezetője is. Mindketten azt mondták, amit a szervezet valamennyi, rajtuk kívül megkérdezett szakértője, stratégája, illetve további politikusa is: hogy a kampányt már a megalakítás előtt, a törvényjavaslat ismerete nélkül is eleve mikroadományokra tervezték építeni, és hogy tudatosan választották el az alapítványétól a bejegyzendő párt finanszírozását.