Tarlós nem akarja eltávolítani a BKK vezetőjét

Vágólapra másolva!
A főpolgármester azt mondta, a budapestiek elégedetlensége miatt kényszerült nyílt levelet írni Vitézy Dávidnak.
Vágólapra másolva!

A főpolgármester szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója olyat nem tett, amiért el kellene távolítani posztjáról, ugyanakkor a Vitézy Dávidnak írt húsz pontos intézkedéscsomaggal rá akarja szorítani bizonyos lakossági igények kielégítésére.

Tarlós István péntek reggel a Tv2 Mokka című műsorában magyarázatként kifejtette: a budapestiek többsége elégedetlen volt, és nem minden alap nélkül, ezért kényszerült arra, hogy nyílt levelet írjon Vitézy Dávidnak.

Úgy vélte: nem az autósok és a közösségi közlekedés szembenállásáról van szó, hanem az arányokról, és a BKK részéről több olyan intézkedés született, amely nem veszi figyelembe a jelenlegi közlekedési viszonyokat. Hangsúlyozta: Vitézy Dávid olyat nem tett, amiért el kellene távolítani a vezérigazgatói székből.

Arra utalva, hogy a BKK vezetőjét nem engedi nyilatkozni a sajtónak, Tarlós István úgy fogalmazott: nála idősebb és rutinosabb fővárosi cégvezetők sem nyilatkoznak, a vezérigazgató „nem primadonna", nyilatkozatok helyett dolgoznia kell.

Nemrég az Origo szeretett volna interjút kérni Vitézy Dávidtól több, a budapesti közösségi közlekedést érintő témában. Tarlós István főpolgármester sajtósa akkor azt mondta, a főváros közlekedése "kiemelten fontos a főpolgármester úrnak. Ezért fenntartja magának a jogot a témában tett nyilatkozatra vagy a nyilatkozó kiválasztására."