Megint a gazdasági szakokra lesz a legnehezebb bejutni

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta az Átlátsztó Oktatás a 16 legnépszerűbb szak ponthatárát, amelyben a kormány és a hallgatói érdekképviselet a héten megállapodott. Alkalmazott közgazdaságtanra vagy nemzetközi tanulmányok szakon legalább 465 pont kell az állami ösztöndíjas helyhez, jogon 464 pont lesz a határ.
Vágólapra másolva!

Az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaság és pénzügy, illetve a nemzetközi tanulmányok szakokon lesz a legmagasabb a ponthatár 2014-ben - ebben állapodott meg szerdán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK). Ezeken a szakokon legalább 465 pontot kell elérni az 500-ból, hogy egy diák állami ösztöndíjat kapjon.

A kormány tavaly választotta ki 16 legnépszerűbb szakot, ahol eredetileg nem osztott volna senkinek ösztöndíjat, de később a hallgatókkal abban állapodott meg, hogy a legjobb 10 százalék mégis kap állami támogatást. A 16 szakon tavaly is előre megállapították a ponthatárokat, hogy a diákok előre tudják mennyit kell elérniük az ösztöndíjas helyért. (Igaz, a ponthúzás után több szakon kénytelenek voltak csökkenteni ezeket a pontokat, mert a vártnál kevesebb hallgató ugrotta át a lécet.)

A héten a kormány ismét megállapodott a HÖOK-kal a ponthatárokról, és az Átlátszó Oktatás nyilvánosságra is hozta ezeket a pontokat. A ponthatárok a legtöbb esetben megegyeznek a tavaly ponthúzás után megállított pontokkal, így a jogász képzésre 464, gazdálkodási és menedzsment szakra 460, pénzügy és számvitelre 458 pont lesz a határ. A legalacsonyabb megállapított ponthatár a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási képzésen lesz, itt elg lesz 410 pontot elérni.

2014-es ponthatárok a 16 szakon

alkalmazott közgazdaságtan: 465 pont
andragógia: 430 pont
emberi erőforrások: 443 pont
gazdaság-és pénzügy - matematikai elemzés: 465 pont
gazdálkodási és menedzsment: 460 pont
igazságügyi igazgatási: 424 pont
jogász: 464 pont
kereskedelem és marketing: 449 pont
kommunikáció és médiatudomány: 455 pont
közszolgálati: 440 pont
munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási: 410 pont
nemzetközi gazdálkodás: 460 pont
nemzetközi tanulmányok: 465 pont
pénzügy és számvitel: 458 pont
turizmus-vendéglátás: 428 pont
üzleti szakoktató: 440 pont

A kormány azt vállalja, hogy aki ennél több pontot elér ezeken a szakokon, biztosan kap ösztöndíjat, de a legjobban teljesíti 10 százaléknak mindeképp ad támogatást, így a pontok még csökkenhetnek.