Mégis lehet villanyoszlopra választási plakátot ragasztani

Vágólapra másolva!
A Kúria egy berettyóújfalui esetben az Alkotmánybíróság korábbi döntésével ellentétes ítéletet hozott, amely általános érvényű lehet. Ezek szerint a kampányban a közlekedési törvény ide vonatkozó szabályait nem kell alkalmazni.
Vágólapra másolva!

A Hvg.hu beszámolója szerint Hajdú-Bihar megye 4. számú választókerületében a Demokrata Koalíció színeiben induló Varjú László plakátjait a villanyoszlopokra ragasztották, a választási bizottság azonban úgy határozott, hogy ez sért egy kormányrendeletet. Varjú fellebbezett, de másodfokon is eltiltották a plakátolástól. Végül a Kúriához fordult, amely megváltoztatta a választási bizottság határozatait.

A Kúria szerint kampányidőszakban szabadon lehet plakátokat kihelyezni, és ezt más jogszabályok, például a közlekedési törvény vagy a reklámtáblákról szóló kormányrendelet sem írják felül.

Ez a döntés ellentétes az Alkotmánybíróság napokban hozott határozatával. A testület a PM-es Karácsony Gergely panasza után hozta meg a döntését. A határozathoz különvéleményt fűzött Paczolay Péter elnök, aki úgy vélte, a plakátok a választási eljárási törvényben szereplő korlátozások mellett bárhol elhelyezhetők.