Mit szeretsz a tesiórában? Amikor kicsengetnek

netfit, testnevelés, széchenyi terv, kézikönyv, Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt
Kézikönyv a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT®) alkalmazásához
Vágólapra másolva!
Új teszttel mérik fel szeptembertől a diákok fittségét. A Cooper-tesztet felváltja az ingafutás, lesz ütemezett hasprés, helyből távolugrás és a gyerekek hajlékonyságát is vizsgálják majd. Nem azt nézik majd, hogy adott idő alatt hány darab felülést érnek el: addig csinálják a gyerekek, amíg szabályosan tudják. Házi felmérésünkben a gyerekek játszva megugrották a lécet.
Vágólapra másolva!

A diákok fizikai állapotának felmérése a testnevelés órákon 2013-tól kötelező, de eddig a tanárokra bízták, hogy milyen módszert használnak, az Oktatási Hivatal csak ajánlott néhányat, például a Cooper-tesztet, a Hungarofitet és az Eurofitet. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) a közelmúltban kidolgozott egy új mérési rendszert, amit ezentúl egységesen kell használni minden iskolában, már a szeptemberben kezdődő tanévben ezzel mérik a gyerekek fittségét.

A szövetségtől megkaptuk a jelenleg nyomtatási fázisban levő kézikönyvet, amelyben a teszt leírásai és a NETFIT program módszertani ajánlásai szerepelnek. A feladatok között van:

  • 15 vagy 20 méteres állóképességi ingafutás (választható)
  • ütemezett hasprés
  • törzsemelés
  • ütemezett fekvőtámasz
  • helyből távolugrás
  • módosított ülésben előrenyúlás
  • kézi szorítóerő mérés.

Ezen kívül megmérik a gyerekek testmagasságát, testtömegét, és a testösszetételüket is. Arról, hogy mit jelent pontosan az ütemezett hasprés és fekvőtámasz, megkérdeztünk két testnevelés tanárt, de egyikük sem hallott róla. Az MDSZ azt mondta: a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy a NETFIT-hez készített hanganyag adja az ütemet a feladatok végrehajtására.

Attól függően, hogy melyik gyerek hogyan teljesít, három zónába kerülhet: egészségzóna, fejlesztése szükséges vagy a fokozott fejlesztése szükséges zóna. A teszteket ötödiktől, tehát tíz éves kortól kell használni. Például egy tíz éves fiúnak ahhoz, hogy az egészségzónába kerüljön 7 szabályos, ütemezett fekvőtámaszt kell tudnia megcsinálni, a hasonló korú lányoknak szintén. De például egy 16 éves fiúnak 188 centimétert kell helyből távolugrania, egy lánynál ez a 140 centi.

A teszteket kipróbáltuk tíz év körüli fiúkkal és lányokkal az egyik fővárosi parkban. Először csodálkoztak, hogy nem időre kell elvégezni a feladatokat, hanem addig kell csinálniuk, amíg tudják. A tesztek közül a futást hiányolták a legjobban, amit azért hagytunk ki, mert a NETFIT-ben szereplő ingafutás méréséhez egy speciális hanganyag kell, ami nélkül nem lehet mérni a teljesítményt. A futás sebességét ugynis hangjelzések diktálják, amelyek tempója meghatározott időközönként gyorsul.

A korábbi teszthez képest újdonság az ingafutás, a kézi szorító érő mérése, a hasprés, (eddig hanyattfekvésből kellett felülni térdérintéssel), valamint a hajlékonyság mérése is, az eddig csak kiegészítő mérésként kezelték.

A testnevelő tanárok egy része által használt Hungarofit módszer kidolgozója, Fehérné, dr. Mérey Ildikó az Origónak azt mondta: nem érti, mi indokolja a módszer lecserélését, hiszen azt már 15 éve ismeri és szereti az iskolák többsége, és „a gyakorlatban is bizonyított”. Mérey szerint az új teszt jó néhány feladata nem a legszerencsésebb a különböző képességek mérésére. Itt példaként hozta fel az aerob állóképességet, amit eddig a Cooper-teszttel mértek, az új teszt azonban inkább az ingafutást preferálja. Mérey szerint azonban ez egy kövérebb vagy gyengébb gyereknek nem ideális feladat.

De problémákat lát a kézszorító erő mérésében, a hasprésben és a hajlékonysági tesztben is. Utóbbi szerinte azért értelmetlen, mert nincs összefüggés egy gyerek hajlékonysága és az egészségi állapota között. „A NETFIT értékelési rendszere bizonytalan, minősítik a gyereket, hogy elérnek-e egy adott szintet” – mondja Mérey.

Kézikönyv a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT®) alkalmazásához Forrás: diaksport.eu

Az új módszer kidolgozói viszont pont ennek ellenkezőjét állítják: pedagógiailag nem célszerű egyszerűen csak pontozni a gyerekeket, és nem szeretnék azt sem, hogy egymáshoz hasonlítsák őket az eredményük alapján, márpedig korábban szerintük ez történt.

Az új fittségi teszt egy, az életkori és nemi sajátosságokhoz illeszkedő átlagos egészségi állapothoz viszonyított minimum szint elérését határozza meg. Ha a tanuló valamelyik, vagy akár az összes területen nem éri el az egészséghez szükséges küszöbértéket, akkor ajánlást kap arra, hogy mit és hogyan kell tennie, hogy a következő alkalommal fittségi állapota javuljon - írta az Origónak a Magyar Diáksport Szövetség.

A Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt, a NETFIT kidolgozását a köznevelési államtitkárság szerint többek között az indokolta, hogy az egységes tesztrendszer hiánya miatt nincs a magyar fiatalok fizikai-fittségi szintjéről összehasonlítható kép. A magyar gyerekek fizikai aktivitása egyre inkább csökken, terjed az ülő életmód, a fiatalok ezért komoly népegészségügyi kockázatoknak vannak kitéve.