Falus Ferenc: Győztes típus vagyok!

2014.09.22. 13:54

Különösebb köztéri kampány nem lesz, aki kíváncsi Falus Ferencre és programjára, annak személyesen kell felkeresni a baloldali főpolgármester-jelöltet, vagy érdeklődhet az interneten. Falus Ferenc győztes típusnak jellemzi magát, biztos benne, hogy ő lesz a következő főpolgármester. 

A Szonda Ipsos felmérése szerit Tarlós Istvánnak két és félszeres az előnye, be lehet ezt hozni ezt a következő hetekben?

Amennyire én tudom ezer embert kérdeztek meg az országban, elég korai a becslés. Alapvetően a pártok támogatottságán alapul. Budapest nem azonos az egész országgal, és az április 6-i választási eredmények alapján a különbség, ha egyáltalán van, az lényegesen kisebb. Budapesten nagyon sokan vannak, akik nem egészen úgy gondolkoznak, mint az országos átlag. Meglepetés érheti azokat, akik majd számolják a szavazatokat.

Miért Önt választották a baloldali pártok?

Én az előző években nagyon sokat dolgoztam azért, hogy a demokratikus pártok együttműködése meglegyen. Mind a három párt tudhatta, hogy rám számíthatnak, hátat is fordíthatnak nekem, mert megbízható vagyok. Ez volt az alapja annak, hogy bennem találták meg azt a személyt, akire mind a három párt rá merte bízni a jelöltséget. Nagyon sok emberrel vitatkoztak, valószínűleg jobb jelöltek is voltak közöttük, mint én, akiknek esetleg több tudásuk volt. De mégis én vagyok a legalkalmasabb. Azok, akik engem felkértek, azok valamit tudnak. Méghozzá azt, hogy ezt a jelenlegi kormányzati rendszert még ebben a ciklusban meg lehet változtatni.

Falus Ferenc az Együtt-PM főpolgármester-jelöltjeFotó: Bielik István - Origo

A kampányát győztesnek látja? Ön győztes típus?

Egyértelműen. Ha nem így lenne, akkor nem álltam volna neki. Itt mi győzni fogunk, egészen biztosan.

Az Ön eddigi szerepléseit nézve nem az látszik, hogy itt egy jól felépített kampány zajlana.

A médiában nagyon sokfél interpretációban jelennek meg különböző hírek. Teljesen érthetően az ellenzéki jelöltek lejáratására van egyfajta igény, amit meg is tesznek néhányan. Én is elkövethetek olyan hibákat, amit a politikusi kommunikációs térben én teljesen járatlan vagyok. És nem is szeretnék benne jártas lenni. Azt mondom, amit gondolok, őszinte vagyok, nincs takargatnivalóm. Ilyen vagyok egész egyszerűen. De értek valamihez. Értek ahhoz, hogy lehet embereket összefogni, tudok szervezni, és tudok egyeztetni. Van egy gyakorlatom, hogy ezt hogy csináljam, Ez tesz engem alkalmassá, hogy a főpolgármestere lehessek ennek a városnak.

A három párt részről megvan az a támogatás, ami Önt főpolgármesterré teheti?

Én ezt az első perctől fogva megkapom, a három párt egyharmad-egyharmad arányban finanszírozza azokat a kampányköltségeket, amelyek feltétlenül szükségesek. Nagyon sokan dolgoznak a kampányomon és segítenek engem önkéntesen. 

További részletek a Parlament Televízió Beszélgetés+ című műsorában!