Az isten sem menti meg Budapestet a vallástalan mozgalomtól

Sunday Assembly nemzetközi ateista egyházmozgalom Sunday Assembly nemzetközi ateista egyházmozgalom Sunday Assembly nemzetközi ateista egyházmozgalom
Sunday Assembly nemzetközi ateista egyházmozgalom
Vágólapra másolva!
Életigenlők, akik vallásosnak tűnnek, de nem azok. A Sunday Assembly gyülekezet egy humanista-ateista vasárnapi mozgalom, amelyet Londonban indított útjára két brit humorista. Budapesten is megtartották első gyülekezetüket. Istenről itt kevés szó esik, a közösségen van a hangsúly.
Vágólapra másolva!

Ez a nekem való gyülekezet, mert hál' istennek ateista vagyok – mondta viccelődve a gyülekezetbe érkező egyik résztvevő a Roham Bárban. A Dohány utcai klubban megközelítőleg 50-en gyűltek össze a Sunday Assembly, az ateista egyháznak is becézett mozgalom hazai megalakulásának alkalmából.

Csaknem teljesen megtelt a Roham Bár. Fotó: Bielik István - Origo

Nevetgélő, jó kedvű emberekkel telik meg a terem, többen is aprósüteményt, ropogtatnivalót helyeznek el a közösség asztalára. Mások limonádéval, sörrel a kezükben foglalják el helyüket az oltárt helyettesítő színpad előtt.

Miseszerű szertartás

Elsősorban a középkorú és a fiatalabb korosztály tagjai tették tiszteletüket az eseményen, amely bár felépítésében hasonlít egy egyházi miséhez, a prédikátorok itt nem az istenről szónokolnak. A résztvevők legtöbbje éppen abban ért egyet, hogy nincsen Mindenható, de ettől függetlenül felemelő érzés a misék adta közösségi élmény megtapasztalása.

Szabó Sebestyén, a Magyar Szekuláris Egyesület elnöke nyitotta meg az első hazai Sunday Assemblyt. Fotó: Bielik István - Origo

Vallástalanok és vallásosak, mi együtt élünk ugyanabban a társadalomban – kezdte a szertartást Szabó Sebestyén, a Magyar Szekuláris Egyesület elnöke. A hazai találkozó főszervezője a Sunday Assemblyről szólva elmondta, hogy a vallás nélküli egyházat tavaly két humorista, Sanderson Jones és Pippa Evans alapította Londonban, és hamar hatalmas siker lett. A mozgalom célja, hogy küzdjön a modern világban meglevő magány és elszigeteltség ellen. Külföldön már 28 településen működik a mozgalom nemzetközi közössége, a budapesti rendezvénnyel egy időben pedig világszerte 33 új városban alakul meg a szervezet helyi egyesülete.

Egészségtelen egyedül lenni

„A világnak minden bizonnyal több közösségi életre van szüksége, a Sunday Assembly ezért az életet ünneplő és befogadó szellemiségű közösségeket hoz létre. Itthon is növekszik a társadalmi elszigeteltség és a magány: a legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint ma Magyarországon 30 százalékkal többen élnek egyedül, mint 10 évvel korábban, számuk elérte az 1,3 milliót. A tartós egyedüllét káros hatással van mind az egyénre, mind a társadalomra, egészségügyi következményei pedig hasonlóak lehetnek a dohányzáséhoz: gyengíti az immunrendszert, fokozhatja a gyulladásos tüneteket, és akár komoly betegségekhez is vezethet" – vallja Szabó Sebestyén.

A Sunday Assembly nemzetközi ateista egyházmozgalomat két humorista alapította meg tavaly Londonban. Fotó: Bielik István - Origo

Beszéde alatt több kisgyerek is átszaladt a pulpitus előtt, mellettem egy pár hónapos kisfiú kúszott-
mászott négykézláb, senki nem zavartatja magát, láttunk már ilyet a templomban is.

Felolvas egy kommentet egy róluk szóló cikk alól: „Én jó dolognak tartom ezt a kezdeményezést. Ugyanis az egyházaknak sok jó oldaluk van. Nagyon jó eszköz helyi közösségek kialakítására, közös programok szervezésére, egymás megsegítésére anélkül, hogy lenne közös érdeklődési körük az embereknek. Nincs szükség közös hobbira. És ha valaki ilyenekre vágyott, eddig alternatíva híján csatlakozott egy egyházi közösséghez annak ellenére, hogy addig ateista volt. Ennyi áldozatot megér egy jó közösségbe tartozni. Hogy megpróbálja elfogadni azokat a 'tanításokat', amiket esetleg évtizedeken át tagadott.

És most itt az alternatíva az ateisták számára. Nincs szükség arra, hogy az ember megváltoztassa a gondolkodásmódját, 'hitvilágát', e nélkül is csatlakozhat egy olyan közösséghez, ami az emberi jóságot, önzetlenséget, egymás megsegítését, és a boldogságot hirdeti." Pontosan így gondoljuk mi is – tette hozzá Szabó Sebestyén.

Modern prédikátorok

Őt követte Halácsy Péter, a Prezi és a Hősök Tere mozgalom alapítója, aki TED-talk jellegű, humoros beszédet mondott egymás megsegítéséről, a jó példa mutatásának fontosságáról és ezáltal az világ jobbá tételéről.

Halácsy Péter, a Prezi és a Hősök Tere alapítója a példamutatás fontosságáról beszélt. Fotó: Bielik István - Origo

Beszéde után Kolarics Andrea, énekes lépett a pulpitushoz, ahol angol nyelvű dalt adott elő, amelyet most még nem énekelt vele a közönség, de a következő Sunday Assemblyn már feltehetőleg tudni fogja a szöveget, és csatlakozik hozzá a vendégkórus.

Horváth Gáspár, a Miutcánk.hu alapítója is beszédet mondott. Fotó: Bielik István - Origo

Az utolsó felszólaló Horváth Gáspár, a Miutcánk.hu alapítója volt, aki a közösségi oldal és közösségépítő platformjának bemutatásán keresztül igyekezett a környezetünkben élők megismerésére és a jó szomszédságban rejlő lehetőségek felismerésére buzdítani a megjelenteket.

Halleluja!

A beszédeket egyperces néma elmélkedés zárta, végül Leonard Cohen Halleluja című vallástalan, mégis spirituális művét énekelte el Kolarics Andrea.

A szertartás végi agapén, a sütizés és teázás közben még sokan maradtak beszélgetni, távozóban pedig adakozni is lehetett a Sunday Assemblynek. Szabó Sebestyén szerint olyan sokan és annyit tettek a perselybe, hogy ebből ki is tudták fizetni a Roham Bár termének bérleti díját, a maradékból pedig bevásárolnak majd, és a rászorulóknak főznek a Heti Betevő segélyszervezettel közösen.

Minden hónap utolsó vasárnapján gyűlik össze a Sunday Assemby gyülekezete a Roham Bárban. Fotó: Bielik István - Origo

Körülbelül 10-15 ember jelentkezett önkéntesnek, illetve előadónak. „Elképesztően jól sikerült az első gyülekezetünk, legalábbis annak tükrében, hogy a Budapestnél hét-nyolcszor nagyobb Londonban 200-an mentek el az első Sunday Assemblyre, itthon pedig több mint 50-en voltunk" – értékelte Szabó Sebestyén az estét.

Elmondta, hogy mostantól minden hónap utolsó vasárnapján gyülekeznek majd a „kellemesen vallástalan" Roham Bárban, ha pedig ezt kinövik, akkor akár az is elképzelhető, hogy egy használaton kívüli templomban gyűlnek majd össze.

A sikeres kezdet alapján azonban azt biztosra vehetjük, hogy az isten sem menti meg Budapestet egy újabb Sunday Assemblytől.