Vádlottak padján a végrehajtói kamara elnöke

2014.10.08. 06:13

Húsz év után lemondott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke, Krejniker Miklós. Lemondását azzal indokolta, hogy "nem kíván a változások útjába állni". Az elnök ellen jelenleg garázdaság miatt folyik eljárás.

Krejniker Miklós a garázdaság vétsége miatt indult büntetőügyét "vicces történetnek" nevezte, ami szerinte Rejtő Jenő egy regényébe is illene. 

A Magyar Nemzet beszámolója szerint Krejniker Miklós azért került a vádlottak padjára, mert 2012 februárjában rátámadt a Szabad Riport internetes portál újságírójára a kamara árverési csarnoka előtt. Fort András kamerával követte az elnököt, aki megragadta az újságíró kezét, megpróbálta elvenni a kameráját, miközben szidalmazta és sértegette. Az esetről videofelvétel is készült.     

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon az ügy első tárgyalásán a vádlottat és a feljelentőt hallgatták meg. Az ügyészség további tanúk meghallgatását indítványozta az ügyben, a tárgyalás novemberben folytatódik. A távozó elnök úgy látja, nem egy újságíró, hanem az adósa támadt rá.