Lázár szabadságon: a fácánokat lelövik, ugye?

ÁLLAT fácán madár Tiszaföldvár, 2012. március 30.
Tiszaföldvár, 2012. március 30. Fácánkakas (Phasianus colchicus) dürög Tiszaföldvár határában, a Dózsa vadásztársaság területén. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Talán már végzett is a fácánokkal Lázár János, aki vadásztársaival november 7-8-ára szervezett nagyszabású csehországi fácánvadászatot. Annyi biztos, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter péntekre szabadságot vett ki, ám a magánéletéről nem kívánja tájékoztatni a sajtót.
Vágólapra másolva!

Fácánok ezrei rettegnek

Több ezer fácán retteghet a Prágától 40 kilométerre elterülő cseh állami erdészeti területen attól, hogy Lázár János vagy vadásztársai puskacsöve elé kerülnek. Legalábbis ennyi madár lelövésének jogát vásárolta meg a november 7-8-i vadászatra társaival a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki az előleg befizetését vállalta.

Fácánkakas - népszerű zsákmánynak számít a vadászok körében Forrás: MTI/Kovács Attila

Mivel Lázár János kedvtelése korábban már kavart botrányt, nyáron pedig az újabb vadászat hírétől volt hangos a sajtó, kíváncsiak voltunk, a miniszter tényleg elment-e fácánokra lőni Csehországba. Ezt ugyan nem tudni biztosan, annyi azonban kétségtelen, hogy a pénteki munkanapot Lázár János kivette szabadságnak.

Szabadságon a miniszter

Lázár János péntekre szabadságot vett ki - közölte az Origo érdeklődésére a miniszter munkatársa. Göbl Vilmos hozzátette: a miniszter hivatali tevékenységével kapcsolatban áll a sajtó rendelkezésére, de a magánéletét, szabadságát érintően a közszereplőket, így őt is megilleti a védelem. Jelezte továbbá: „ezért a magánéletéről, ahogy eddig sem, a jövőben sem kívánja tájékoztatni a sajtót."

Lázár János még nyár elején szervezte meg az őszi vadásztúrát Csehországba Fotó: Origo

Májusban az atlatszo.hu hozta nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderült: 75 ezer euró, azaz mintegy 23 millió forint értékben rendelt Lázár magánszemélyként vadászatot november 7-8-ára a Lesy ČR nevű cseh állami erdészeti vállalatnál, amely a középkori uralkodók által is kedvelt bohémiai vadászterület is kezeli a Benešov melletti Konopiště kastély közelében.

Harminc euró darabja

Az érintett területen csak fácánból 60 ezer darabot vadásztatnak évente az október közepétől január végéig tartó vadászidény során. Ezekből rendelt meg most a szerződés tanúsága szerint 2500-3000 példányt Lázár János. A szerződés a lelőtt fácánok darabjáért – áfával együtt – 30 eurót kell fizetnie a vadászoknak. Akkor a hírre Lázár úgy reagált: a novemberi vadászaton magánemberként vesz részt.

Frissen lőtt fácánt visz a szájában egy vadász kutyája Forrás: MTI/Rosta Tibor

Igaz, hogy az eseményt ő szervezi, de annak a költségeit bevett szokás szerint nem a megrendelő, hanem a vadászaton résztvevő személyek közül többen közösen fizetik, így nincs ellentmondás a vagyonnyilatkozatában szereplő adatok és a vadászat felmerülő költségei között – tudatta akkor a miniszter azokra az aggályokra reagálva, miszerint vagyonnyilatkozatában nincs fedezete a kiadásnak.

Magánélet a vadászat

Lázár János azt is jelezte, hogy az esemény magánélete része, „amely adóforintot nem érint", így az üggyel kapcsolatban nem kíván további nyilatkozatot tenni. Emlékezetes, Lázár János tavaly novemberben is vadászott fácánokra - akkor Magyarországon. A fideszes politikus Soponyán lőtt a madarakra. Ott, ahol egykor Kádár János, korábban Rákosi Mátyás és Horthy Miklós is vadászgatott.

Fácánt elejteni Csehországban másfélszer annyiba kerül mint Magyarországon Forrás: MTI/Rosta Tibor

Az, hogy tavaly Lázár is ott járt, akkor derült ki, mikor az egyik résztvevő, Donatella Failoni - Oszter Sándor színművész felesége - képgalériát tett ki róla a Facebookra. Az eseményen Lázár Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceggel, gróf Károlyi Lászlóval és feleségével, továbbá Miklós liechtensteini herceggel és feleségével vadászott. Összesen 913 fácánt lőttek, darabonként 19 euróért.