Határzárásra készül a Fidesz

nk20150514
afgán menekültek a nehru parkban
Vágólapra másolva!
Magyarország déli határának lezárását tervezi a Fidesz frakciója. Rogán Antal szerint aki biztonságos országon keresztül érkezik magyar területre, annak nem járhatna menedékjog.
Vágólapra másolva!

Határzárásra készül a Fidesz-frakció, javaslatot tesznek rá, hogy a kormány zárja le a déli határvonalat - erről Rogán Antal frakcióvezető beszélt vasárnap a Kossuth rádióban.

Csak ha veszélyes?

A politikus elmondta, törvényt alkotnának arról, hogy aki biztonságos tranzitországon, például Görögországon, Szerbián át érkezik Magyarországra, az

ne kaphasson politikai menedékjogot.

Ha a parlament el is fogadná a javaslatot, akkor jelenleg csak az ukrán-magyar határon érkező menekültek számíthatnának kedvező elbírálásra, hiszen Ukrajna a fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok közé tartozik a magyar konzuli szolgálat szerint.

Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője lezáratná Magyarország déli határvonalát Forrás: Origo

A közel-keleti csoportoknak azonban ez túl nagy kerülő lenne, a kárpátaljai magyarok pedig a háborús helyzet ellenére sem indultak tömegesen a határ felé.

Átverés a kvóta

Rogán Antal a Vasárnapi Újságnak adott interjúban becsapásnak nevezte az EU bevándorlási kvótaterveit.

Afgán menekült mossa az arcát egy budapesti parkban Fotó: Bielik István - Origo

Hangsúlyozta, hogy ettől még ugyanúgy Magyarország bírálná el a politikai menedékjogot, az eljárás végéig pedig ellátást, az intézményi hátteret kell biztosítani a bevándorlók számára, függetlenül attól, hogy később hogyan döntenek róluk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!