Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Rendőrök keresik a pszichés beteg házaspárt

Pszichiátriai beteg házaspár szökött el.
Vágólapra másolva!
A zalaapáti otthonból még engedéllyel távoztak, de aztán nem tértek vissza - a rendőrség a lakosság segítségét is kéri a gondozásra szoruló pár felkutatásához.
Vágólapra másolva!

Eltűnés miatt keresik a keszthelyi rendőrök a zalaapáti pszichiátriai otthon két lakóját.

A mentálisan beteg házaspár – az 52 éves Pásztor Miklós és felesége, a 49 éves Pásztor Miklósné, született Kun Judit – még december 7-én hagyta el a Fővárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthonának helyi tagintézményét.

Eltelt egy hét

Ekkor engedéllyel távoztak, de a megbeszélt időpontra nem térek vissza,

az intézet pedig december 14-én tett bejelentést eltűnésükről.

Próbáltuk elérni az otthon vezetőjét, Ódor Richárdot, hogy megtudjuk, miért csak a betegek távozása után egy héttel értesítették a rendőrséget, de a zalaapáti otthont telefonon nem lehetett elérni.

Éppen karácsonyoztak

Ódor vezeti a főváros búcsúszentlászlói intézményét is. Ott azt mondták, az igazgató épp karácsonyi ünnepségen vesz részt, a betegek eltűnése pedig egyik otthonban sem megszokott jelenség.

Szóljon, ha látta őket

Pásztor Miklós 165-170 centiméter magas, haja barna, egyik szeme feltűnően kisebb. Felesége, szintén barna hajú, 160 centiméter magas, molett asszony.

Pásztor Miklós Forrás: Origo

Pásztor Miklósné, született Kun Judit Forrás: Origo

A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a képen látható eltűnteket, tud tartózkodási helyükről, az hívja a 06-83/312-234-es telefonszámot, illetve névtelenül és ingyen is tehet bejelentést a 06-80-555-111/140 "Telefontanú" zöld számán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről