Talán az adóhátralékként befizetett 128 millió forintját is visszakaphatja Simon Gábor, akinek a minap szüntették meg a házi őrizetét - tudta meg az Origo. A volt MSZP-s politikus ellen egyebek között adócsalás, okirat-hamistás, költségvetési csalás miatt nyomoznak. Minden egy pontatlanul kitöltött vagyonnyilatkozattal kezdődött.

Idén ugyan eddig nem bukott ki hiba a képviselők vagyonnyilatkozataiban, de korábban Rogán Antal, Szijjártó Péter és Lázár János vagyongyarapodásától volt hangos a sajtó. Többen elrontják a vagyonnyilatkozatukat, van, aki kifelejt belőle egymilliárdot, ám pontatlansága miatt eddig csak az MSZP-s Simon Gábor került előzetesbe. Egy éve robbant ki eltitkolt külföldi számláinak botránya, ami véget vetett politikai karrierjének.

Hónapok óta hozzá sem szólnak

Két és fél hónapja nem hallgatták ki újra a nyomozó ügyészek a költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Simon Gábort, és bár külföldi hatóságok megkeresésére hivatkoznak, érdemi haladás nem történik az ügyben - mondta az Origónak a volt MSZP-s politikus ügyvédje.

Simon Gábor az előzetes letartóztatás előtt és utánForrás: MTI/Bruzák Noémi, Kovács Tamás

Dr. Nagy István a Simon-ügy kirobbanásának egyéves évfordulóján az ügy legfrissebb fejleményeként említette, hogy a volt politikus házi őrizetét a védői fellebbezésnek helyt adva a minap megszüntette a Fővárosi Törvényszék.

Csak toporog az ügyészség

Dr. Nagy István az Origónak elmondta, hogy az ügyben a nyomozati határidő március közepén lejár, de neki úgy tűnik, már hónapok óta csak toporog az ügyészség. A vádhatóság a külföldi megkeresések lassúságára hivatkozik, és olyan adatokat ellenőrizne, amelyeket már eddig is tudott - sorolta az ügyvéd.

A volt MSZP-s politikus a parlamentbenFotó: Origo

A „tanácstalanságot" az ügyvéd részint annak tudja be, hogy a személyi jövedelemadó utólagos vizsgálatára elrendelt - a büntető eljárással párhuzamosan folyó - közigazgatási eljárásban az első fokú NAV-határozatot a másodfok hatályon kívül helyezte, szerinte aligha elképzelhető, hogy az újrainduló eljárás befejezése előtt az ügyészség vádat emelne.

Nem tett vallomást

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az Origónak megerősítette, hogy a nyomozás határideje március 14-ike, hozzátette ugyanakkor, hogy ez bármikor meghosszabbítható. Szólt arról is, hogy az elmúlt hónapokban nem volt újabb gyanúsítás Simonnal szemben, de az eddigi kihallgatásokon sem tett érdemi vallomást.

Részben zárolták a bécsi számlát

A Simon-ügyet kirobbantó, tavaly február 4-i Magyar Nemzet-cikkben említett bécsi bankszámlán tartott - ismeretlen eredetű, Simon vagyonnyilatkozatában fel nem tüntetett és állítása szerint vagyonkezelésre rábízott - mintegy 240 millió forintnak megfelelő euró egy részét az ügyészség zárolta.

Mintegy 240 millió forintnak megfelelő euró volt Simon bécsi bankszámlájánForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A zárolást 238 ezer euró értékben rendelték el - ennyi vélt adóhátralékot állapított meg ugyanis az eljárás korábbi szakaszában a NAV. Ennél tavaly októberben azonban végül jóval többet, 128 385 409 forintot utalt át Simon Gábor a NAV letéti számlájára adóhátralék befizetése jogcímen.

Visszajár Simonnak a 128 millió?

A 128 milliós adóhátralékról szóló NAV-határozat a befizetéskor ugyan nem volt még jogerős, mert Simon és ügyvédje megfellebbezte, a volt MSZP-s politikus mégis amellett döntött, hogy fizet. Az ok egyszerű: költségvetési csalás gyanúja esetén a kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétel korlátlanul enyhíthető, ha a gyanúsított még a vádirat benyújtása előtt megtéríti az okozott kárt.

Akár vissza is kaphatja a befizetett 128 millió forintjátForrás: MTI/Marjai János

Mivel azonban az ügyvéd közlése szerint másodfokon hatályon kívül helyezték ezt a határozatot, az adóhátralék ügyében folyó eljárást elölről kell kezdeni. Ez azt jelenti, hogy nőhet vagy akár csökkenhet is az összeg, sőt az ügyvéd szerint még olyan forgatókönyv is elképzelhető, hogy akár a teljes 128 milliós befizetés visszajár a volt MSZP-s politikusnak.

Még mindig nem férhet a pénzéhez

Dr. Nagy István ügyvéd az Origónak érthetetlennek nevezte, hogy miért nem szabadítják fel a hatóságok a bécsi bankszámlán zárolt összeget. Hiszen Simon Gábor befizette a vélt adóhátralék összegét, ezután pedig tavaly november 12-én indítványozták, hogy szabadítsák fel a pénzeket. Az ügyvéd állítása szerint ezt, bár el nem utasította a nyomozó hatóság, vonakodik teljesíteni.

Az MSZP volt elnökhelyettese politikai karrierjének már végeForrás: MTI/Kollányi Péter

„Arra hivatkoznak, hogy a befizetett pénz forrása nem tisztázott, ennek megállapítása érdekében pedig a salzburgi államügyészségtől kezdve a közvetítő magyar bankon át a legkülönbözőbb helyekre fordulnak, holott az ügyészség számára az utalás adataiból egyértelmű kell legyen, hogy Simon Gábor ugyanarról a bécsi számláról rendezte az adóhátralékot, amelyen a fenti összeget zárolták" - mondta.

Már nem kell tartani a szökéstől

A Fővárosi Törvényszék végzését, amely enyhítette a Simon Gáborral szembeni kényszerintézkedést, az ügyvéd úgy értékelte, hogy ezek szerint a bíróság nem látta megalapozottnak a továbbiakban a vádhatóság érvelését, ami a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva írta elő a házi őrizetet, és a lábbilincses jeladó szerkezet használatát Simon Gábornál.

Ügyvédje szerint nem kell tartani a szökésétől - itt még vezetőszáron kísérikForrás: MTI/Kovács Tamás

Az ügyészség visszatérő érvelése volt, hogy az állítólagos, de a többszöri védői indítvány kifejezett kérése ellenére hivatalosan be nem mutatott bissau-guineai Simon-útlevél „felerősíti" a szökés, illetve az elrejtőzés veszélyét. Dr. Nagy István kiemelte, továbbra sem kaptak érdemi választ indítványukra, hogy ha az ügyészségnek valóban a birtokában van a Simon-útlevél, azt tárja eléjük.

Simon Gábor ugyanis vallomásaiban kitartott amellett, hogy csak magyar állampolgársággal rendelkezik, sem az említett afrikai, sem más országnak nem állampolgára, így a magyaron kívül más útlevele sincs. Az állítólagos úti okmány pedig, amellyel a MagNet Bankban számlát nyitottak a nevére, Simon szerint nem létezik. A bankot később az MNB 19 millió forintra bírságolta.

A Simon-ügy egy évének kronológiája

Dátum Esemény Megjegyzés
2014    
február 4. Megjelenik a Magyar Nemzet cikke Kirobban a botrány a kampányhajrában
február 14. Házkutatás Simon ingatlanában Lefoglalás
február 17. Ügyészségi indítvány a számla zárolására A 238 510 euróból 74,4 millió forint értékben
február 18.  Simon kihallgatása, gyanúsítása Adócsalás, magánokirat-hamisítás gyanúja
március 3.  Újabb házkutatás Simon ingatlanában Lefoglalás
március 10. Újabb gyanúsítás és őrizetbe vétel Közokirat-hamisítás gyanúja
március 12. Előzetes letartóztatás Simon Gábor börtönbe kerül
április 4. Simon vallomást tesz Cáfolja az útlevelet, vagyonkezelést említ
április 10. Az előzetes meghosszabbítása Börtönben marad Simon Gábor
május 12. Enyhítés házi őrizetre  A lakását nem hagyhatja el, jeladót kap
szeptember 10. A bécsi számla zár alá vétele  107,7 millió forint értékben
szeptember 22.  Újra kihallgatják Simon Gábort Nem tett érdemi vallomást
október 21. Adóhátralék-befizetés a NAV-nak 128 385 409 forint értékben
november 12.  Az ügyvéd kéri a zárolás feloldását Ennek eddig nem tett eleget az ügyészség
november 22. Ismét kihallgatják Simon Gábort Nem tett érdemi vallomást
   
2015    
január 31. Lakhelyelhagyási tilalomra enyhített őrizet  Budapesten szabadon mozoghat Simon
március 14. Lejár a nyomozati határidő Meghosszabbíthatják, vádemelés csúszhat