Ágyneműtartóba rejtette a prostituált holttestét

2015.02.17. 11:45

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki 2013-ban Gyálon megfojtotta volt rablótársát, egy korábbi prostituáltat, majd a holttestet ágyneműtartóba rejtette – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

A férfi 2013 márciusában ismerkedett meg az akkor már anyagi nehézségekkel küzdő nővel, és megegyeztek, hogy rablásokat fognak elkövetni különféle pénzintézetek ellen.

Közös bankrablások

Módszerük az volt, hogy a férfi fegyvernek tűnő eszközzel bement a kiszemelt helyre, míg a nő sofőrként hozta, vitte társát, illetve a kritikus percekben figyelte a környéket.

A részben sikeres rablások után a páros 2013 nyarán Horvátországba utazott, ahol egy benzinkútról fizetés nélkül akartak távozni, de az ottani hatóságok elfogták őket. A férfi néhány napon belül vissza tudott jönni Magyarországra, ám a nőt Rijekában fogva tartották.

Túl sokat fecsegett

A szeptemberben hazatérő nő meglepve tapasztalta, hogy gyáli házába beköltözött a tettestársa, valamint annak barátnője, s azt is sérelmezte, hogy a férfi már nem bízik benne. A férfi szerint a rablásokról mindent tudó – és kábítószer hatása alatt „túl sokat fecsegő" – nő komoly hibát követett el, amikor nem tagadta le a horvát hatóságok előtt, hogy ismeri őt.

Mivel a férfi tartott a lelepleződéstől, elhatározta, hogy megöli volt rablótársát. Nyugtatótablettákkal elkábította, majd addig fojtogatta a nőt, míg az meghalt. A férfi barátnője mindent hallott, sőt segített a holttestet szőnyegbe csavarni, majd egy ágyneműtartóba elrejteni.

Elrejtették a holttestet 

A házat kitakarították, az áldozat iratait, telefonját megsemmisítették, kulcsait eldobták, az ismerőseinek pedig azt mondták, hogy az akkor már halott nő ismét elutazott. Az elrejtett holttestre 2014. január végén találtak rá a nő hozzátartozói az üres házban.

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a két ember ellen. Az indítvány szerint a férfinak fegyházban, bűnpártolással vádolt barátnőjének börtönben kellene letöltenie büntetését – közölte Gyugyi Csilla.