Nem könnyű Érdnek Budapesttel a hóna alatt

2015.07.03. 12:12

Az érdiek sok mindent gondolnak Orbán Viktorról. Szolga, felettünk áll, hagyta kicsavarni a kezéből a gyeplőt, ellenállt az IMF-nek, le kéne cserélni Kósára, stb. A miniszterelnök Érden járt, és mi is. 

„Majdnem három harmaddal választották meg” - mondta a magyar zászlót kezében tartó, szemüveges, szalmakalapos férfi Orbán Viktorról. A miniszterelnök Érden járt péntek délelőtt. A Magyar Földrajzi Múzeum kertjében írta alá T. Mészáros András polgármesterrel a Modern Városok szerződést, majd egy beszédet is tartott.

A programba 23 várost vontak be. Lényege, hogy a helyben megvalósuló fejlesztésekről a helyiek dönthetnek. Az egyes fejlesztésekről a városok polgármesterei egy szerződést írnak alá az országot járó Orbán Viktorral.

Tisztelt keresztény liberális bolsevikok

Reggel híre ment, hogy a múzeumba a főtér másik oldalán álló Polgárok Házából gyalog sétál majd át a miniszterelnök. A rendezvény előtt fél órával már két-három tucat ember állt a téren magyar zászlókkal, fideszes zászlókkal és napernyőkkel felszerelkezve.

Az egyik csoportnál kisebb vita alakult ki, miután megkérdeztük, hogyan viszonyulnak a miniszterelnökhöz. Valaki szerint a kormányfő a legnagyobb szolga, hiszen a néptől kapja a fizetését; de az egyik hölgy úgy véli, egyértelműen felettünk áll.

Megkérdeztük a majdnem háromharmadot emlegető férfit, hogy beleszámolta-e azokat, akik nem mentek el szavazni. Azt mondta, hogy aki nem vesz lottószelvényt, az ne tépje a pofáját, ha nem nyer. „Azért egy kis kritikám lenne" - folytatta a szalmakalap alól. Az első Orbán kormánynak nem lett volna szabad hagyni, hogy kicsavarják a hatalmat a kezükből. Ami utána volt, az 8 év tatárjárás - tudtuk meg. „Az országot letarolták a tisztelt keresztény liberális bolsevikok."

Négy zászló

„Nézze meg, milyen szép ez a fő tér" - mondta egy kigombolt ingű férfi. Kiderült, hogy a kormánynak köszönhetik. Előtte a susnyásban kellett tartaniuk minden helyi ünnepet. Körbenézünk a téren. Tényleg szép. Gondozott gyep, virágok, szökőkút és négy zászló: a székely, a magyar, az érdi és az EU-s. A pártucat várakozó jól érzi magát, türelmesen várják a miniszterelnököt. Valaki a gyerekeit is magával hozta. Az egyik fa mellett dobálnak valami bumeráng-féleséget.

Orbán Viktor miniszterelnök és T. Mészáros András, Érd fideszes polgármestere a sajtótájékoztatónForrás: MTI/Illyés Tibor

Ezért kellenek a magas adók

A téren gyülekező érdiek szerint a legnagyobb veszélyt a bevándorlók jelentik rájuk. Kell nekik Európa, meg a jó kaják, meg a szőke nők, de dolgozni egyikük sem akar. „Mi bezzeg szeretjük a munkát" - mondja a kalapos. Megkérdeztük, szerintük nem tehetne-e többet a kormány azért, hogy a munkásemberek többet keressenek. Elismerik, magasak az adóterhek. De ne feledkezzünk el arról, hogy ki is tehet erről. A Gyurcsány. Miatta akkora államadósság. Ezért kellenek a magas adók.

Orbán bezzeg elzavarta az imfet (így mondták). Jól is tette. Meg lehet nézni, hogy Argentínát hogy bedöntötték. Most a görögökön van a sor. Viszik tőlük a reptereket, a kikötőket, szóval a húsos részeket.

Amúgy az adók sem lennének olyan magasak, ha a magyar ember nem lenne adókerülő - tudtuk meg a kigombolt ingestől. De miért ilyen adókerülők a magyarok? - kérdeztük. Kiderült, hogy azért, mert az elvtársak erre oktatták őket. Ezek a reflexek nem halnak el 25 év alatt. Erre 50 év sem elég.

Elég románt beengedtek már

Hol késik Orbán? Már 5 perce itt kéne lennie. Az emberek továbbra is türelmesek. Az unokáról beszélgetnek, a pénzről, és hogy milyen nehéz manapság ajándékot venni. Meleg van már nagyon, de a kellemes, hűs szél elviselhetővé teszi az ácsorgást. Megyünk egy kört.

„Az ígéret szép szó, ha megtarcsák, de nem tarcsák meg" - vélte a közmunkás, akivel a tér szélén futottunk össze. Szerinte a rezsicsökkentés jobb mint a semmi, de nem elég. A kormány bevándorló-politikájával ő is egyetért. Szerinte éppen elég, hogy egy csomó románt beengedtek már Magyarországra. Tehát nem kellenek a bevándorlók. „Azt hiszi, hogy minket befogadnának bárhol külföldön?" - kérdezte.

Kósa kéne

Váltásra lenne szükség a Fideszen belül, legalábbis az úr szerint, aki melegítőnadrágban majszolt egy szál virslit a szökőkút mellett. „Van egy nagyon nagy véleményem erről" - mondja. Szerinte Orbánt kéne lecserélni...Kósa Lajosra. Ő talpig politikus.

„Origo?" - kérdezte a kalapos férfi, amikor körbeértünk a téren. „És tudják már, hogy ki veszi meg magukat?" Mondtuk, még nem. „Akkor nem cserélnék magával. Most aztán nem tudhatja, merre is lapátoljon". Szomorúan bólogatunk.

Amikor már 10 perce késik a miniszterelnök, egy ember türelmetlenkedni kezd. „Mit tökölnek már?" - kérdezi. „Mond meg nekik, hogy sietsz" - mondják a cimborái, és nevetnek.

Ennyit tárgyalni

Elhallgatnak, mert egy öltönyös, napszemüveges, headsettes, pocakos biztonsági ember lép ki a Polgárok Házából. Körbenéz, és a téren álló 4-5 napszemüvegesre bólint. Azok visszabólintanak. Valami történni fog. A biztonságiak méricskélni kezdik az embereket. Egyikük őrjáratra indul, és megáll az Origo tudósítója bal válla fölött. Elég magas, hogy belessen a jegyzetekbe, de pechje van. Kizárt, hogy el tudja olvasni a macskakaparást.

Várjuk, jön-e már Orbán, de még mindig nem jön. Már negyed órája itt kéne lennie. „Ennyit tárgyalni” - mondja megint a türelmetlenkedő. Ő azt hitte, hogy csak lehozzák teherautóval azt a rengeteg pénzt, és kész. Valaki tüsszent, a biztonsági idegesen odakapja a fejét.

Orbán Viktor Érden, a Magyar Földrajzi MúzeumbanForrás: MTI/Illyés Tibor

Hát, ha vállalja

10.51-kor (21 perc késéssel) végre megjön a kormányfő. Lesétál a lépcsőn a „nép" közé, és nekiáll sorra kezet rázni mindenkivel. A teremtő tartsa meg" - kiabálja valaki. A miniszterelnök leáll dumálni. Hamarosan szabadságra megy. Piszkosul rá is fér, mert már besokallt. Nem lehet egyszerű egy országot irányítani.

Odatoppan a virslis úr, és közli, hogy Kósa jobb miniszterelnök lenne. A többiek feszülten elhallgatnak. De Orbán elneveti magát, erre ők is. „Hát, ha vállalja" - vonja meg a vállát Orbán.

Rabok gyártják

A miniszterelnök elmondta a kerítésépítés legújabb fejleményeit. Napokon belül kiássák a gödröket, amikbe az oszlopok kerülnek. A drótot és az oszlopokat rabokkal fogják legyártatni („Nagyon helyes" - kiáltják többen is), de azért ez egy bonyolult projekt lesz. Le kell gyártani 170 kilométer kerítést. Ő megérti a nehéz sorsú menekülteket, de hát ez van. Azért kell megállítani őket, mert ha hagyják elfajulni a dolgokat, akkor azt már nem lehet visszacsinálni.

Már rángatják az emberei a ruhaujját. Miniszterelnök úr, mennünk kell. Várnak a sajtóeseményen. Kelletlenül elindul. Úgy látjuk, hogy szívesebben maradna a „néppel". „Aztán ne írja át, amit mondtam" - figyelmeztetett a kigombolt inges férfi. „Az enyémet kedvére faraghatja" - mondta nevetve a kalapos bácsi, de erre nem volt szükség.

Budapesttel a hóna alatt

„Nem válogathatunk pártállásra való tekintettel, a program minden érdinek szól" - mondta el Orbán Viktor a múzeum kertjében. A miniszterelnök szerint 2014-ig a kormány fő feladata a válságkezelés volt. Most már viszont a fejlesztésen van a hangsúly. Orbán szerint a cél egy polgári berendezkedés kialakítása.

Kicserélik a dokumentumokat az együttműködési megállapodás aláírása utánForrás: MTI/Illyés Tibor

Fiatal város

A kormány összesen 40 milliárd forintot ad a városnak 2020-ig. A pénz elosztásánál figyelembe vették, hogy Érd relatív fiatal város. Az átlagéletkor itt 34 év, míg az ország egészében 42.

A város kap egy ipari parkot. Az ehhez szükséges 200 hektáros területet a kormány fogja megvenni, majd ingyenesen használatba adja a városnak. Érd emellett kap egy rendőrkapitányságot, egy bíróságot és egy ügyészséget is. Ide kerül majd a szakképzési centrum, a KLIK és az oktatási rendszer központja. Emellett a város kerékpárútrendszerét is továbbfejlesztik.

Orbán elmondta, hogy Érd a magyarországi átlagnál nehezebben jut EU-s fejlesztési pénzekhez, mert „Budapest ott van a hóna alatt". Mivel Érd és Budapest egy régióban vannak, a regionálisan elosztott fejlesztési pénzek nagy részét elszipkázza a főváros.

Vissza a folyót

Orbán azt javasolta a polgármesternek, hogy találjanak ki koncepciót a Duna-menti telkek megszerzésére, hogy a „városnak legyen köze a saját folyójához".

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK