Vascsővel verte szét a felesége fejét

Vágólapra másolva!
Késsel hadonászott az idős asszony, erre férje egy vascsővel verte szét a fejét még januárban, Halmajon. A 74 éves asszony meghalt.
Vágólapra másolva!

Agyonverte feleségét a 78 éves halmaji férfi januárban. Az idős pár évek óta gyógyszereket szedett a pszichés problémáikra, és gyakoriak voltak köztük a veszekedések.

Egy vita közben szabadultak el az indulatok, és a 74 éves nő egy késsel hadonászni kezdett.

A férfi kivette a kést a nő kezéből, és felkapott egy vascsövet, amivel ütni kezdte az asszony fejét.

A nő elesett, és legurult a lépcsőn. Súlyos koponyasérülései miatt meghalt.

A férfi a lányukhoz ment, és közösen hívták a rendőrséget.

Házi őrizetbe került, és a rendőrség különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására időskora és fogyatékossága miatt korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt emelt vádat ellene - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.