Elítélték az egyik városligeti tiltakozót hivatalos személy elleni erőszak miatt

Városliget
ligetvédők liget projekt bontás
Vágólapra másolva!
Egy év börtönre ítélték, két év próbaidőre felfüggesztve, a Liget Projekt ellen tiltakozó külföldi aktivistát pénteken, mert szándékosan szájon rúgott egy rendőrt.
Vágólapra másolva!

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleménye szerint a 21 éves francia férfi szerdán a XIV. kerületi Olof Palme sétánynál erőszakosan akadályozta egyenruhás rendőrök jogszerű intézkedését. A rendőrök felszólításai ellenére sem hagyta el a helyszínt, és miközben a vele szemben testi kényszert alkalmazó rendőröknek ellenállt, az egyik rendőrt jobb térdével szándékosan, célzottan közepes erővel szájon rúgta.

A bíróság a férfit az ügyészi indítvánnyal egyezően hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, és egy év börtönre ítélte, ennek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Emellett két évre kiutasította Magyarországról.

A rendőrök több embert vittek el a munkagépek útjából Forrás: Adrian Zoltan - Origo

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, míg a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett – tette hozzá Ibolya Tibor.

Szerda reggel elkezdték bontani a Városligetben a Hungexpo-irodaházakat, kiürítették a területet, miután az illetékes jegyző hatósági eljárás keretében kezdeményezte a Liget Budapest Projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását.

Sok tiltakozó ellenszegült, a rendőrök délutánig hatvanhárom emberrel szemben intézkedtek, közülük tizenkettőt előállítottak, egyiküket hivatalos személy elleni erőszak, a többieket szabálysértés továbbfolytatása miatt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!