Támogatta a 3-as metróvonal felújításáról szóló projekt támogatási szerződésének megkötését szerdán a Fővárosi Közgyűlés. 

Nagy többséggel, 28 igen szavazattal és csak 1 tartózkodással támogatta a 3-as metróvonal felújításáról szóló projekt támogatási szerződésének megkötését a Fővárosi Közgyűlés. A szerződést a BKV Zrt. és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium köti meg. 

A felújítás összesen 139,5 milliárd forintba kerül majd.

A kormány részéről már korábban aláírták a támogatói szerződést - ezt Tarlós István hétfőn jelentette be. A főpolgármester a Hír TV-n azt mondta, hogy szerinte a felújításhoz meglesz minden forrás. Arról is beszélt, hogy november-december táján megkezdődhet a felújítási munka.

Novemberben kezdődhet a metrófelújításForrás: MTI/Jászai Csaba

A felújítás közel egy időben kezdődhet meg az északi, a Lehel tér és az Újpest-Központ állomás közötti, valamint a déli, a Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér közötti szakaszokon - derült ki a Fővárosi Közgyűlés ülésére korábban benyújtott előterjesztésből.

A déli és északi szakaszok építésének ideje alatt a középső szakaszon a metró csökkentett üzemidőben, hajnali fél öt és este nyolc óra között közlekedne, így a megnövelt éjszakai üzemszünetben és

a hétvégi vágányzárak idején a középső szakasz felújítási munkái is végezhetők.

A déli és északi szakasz átépítését, forgalomba helyezését követően a középső szakaszt tervezik majd lezárni.