Gödöllő: egy hangárba viszik a roncsokat

2016.09.19. 10:55

Befejeződött a roncsok felkutatása a Gödöllő és Isaszeg közötti fás, bokros területen, ahová vasárnap reggel két kisrepülő az ütközést követően lezuhant. A gépek roncsait hétfőn már el is viszik egy hangárba – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor érkezik meg a tréler a helyszínre, illetve mennyi időt vesz igénybe a roncsdarabok daruval történő kiemelése és felpakolása. A zárt tréler valószínűleg délután gördülhet ki az arborétumból, ahová továbbra sem léphetnek be illetéktelenek.

Szakértők vizsgálódnak

A szóvivő azt mondta: a rendőrségi munka orvosszakértők, illetve műszaki szakértők kirendelésével és tanúk meghallgatásával folytatódik. A baleset okáról csak a várhatóan hónapokig tartó vizsgálatok befejezése után lehet nyilatkozni. A repülőbaleset négy áldozatának kilétéről a rendőrség kegyeleti okokból nem ad tájékoztatást – tette hozzá.

Helikopterrel keresték a roncsokat

Vasárnap reggel két kisrepülőgép ütközött össze és zuhant le Gödöllő és Isaszeg között: egy Cessna 182-es, amely ejtőernyősök ugratásából tért vissza éppen a gödöllői reptérre, és egy sétarepülésre induló Piper-28-as. Ez utóbbi roncsait a csatárláncban dolgozó rendőrök és tűzoltók viszonylag hamar megtalálták a gödöllői arborétum területén, az úttól 50-100 méterre. A roncsban három ember, köztük egy gyerek holtteste volt, mindannyian szörnyethaltak. A Cessna maradványait több mint egyórás helikopteres keresés után fedezték fel, ebben a gépben csak a pilóta ült, aki szintén életét vesztette (a gépből négy ejtőernyős korábban rendben kiugrott és földet ért). A légi baleset körülményeit több szerv is vizsgálja.

Földhöz csapódott és darabokra szakadt kisgép roncsa a gödöllői reptér közelébenForrás: Police.hu

600 méteres magasságban történt a baleset

Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) kommunikációs vezetője a baleset bekövetkeztéről vasárnap annyit mondott az MTI-nek, hogy a Cessna már visszatérőben volt feladatáról, amikor a HungaroControl légiforgalmi szolgálat körülbelül 600 méter magasságon elveszítette vele a kapcsolatot, majd értesítették a légi kutató-mentő szolgálatot. Az első információk szerint a Cessna normál tempóban süllyedt, amikor bekövetkezett a baleset. Az ütközés következtében mindkét repülőgép súlyosan roncsolódott, a fedélzetükön tartózkodó négy ember – a Cessna pilótája, a Piper pilótája és két utasa – életét vesztette.

Szemből ütköztek

A helyszíni szemle tapasztalatai szerint a kisgépek nagy sebességgel, gyakorlatilag függőlegesen, pörögve értek földet, és mindkét repülőgép bal szárnyából még a levegőben letörött egy nagy darab. A szemle megállapításai arra engednek következtetni, hogy a repülőgépek a levegőben, szemből ütköztek, miközben a Cessna leszálláshoz készült, a Piper pedig a felszállást követően emelkedőben volt.

Merka Géza pilótaoktató szerint a két gép vezetőjének lehet, hogy nem volt már ideje reagálni, mert túl gyorsan haladtak. A szakértő azt mondta, a két gép egymással szemben haladt, az egyik fel-, a másik leszállást hajtott végre, egyikük nappal szemben. A gépek sebessége 200 kilométer per óra volt, ezért nem lehetett idejük reagálni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK