Felhúzta egy nő szoknyáját az utcán, keresik a rendőrök

Szeméremsértés miatt keressük a győri állatkert főbejárat
A Győri Rendőrkapitányság 08010/3425/2016. bűnügyi számon büntetőeljárást folytat szeméremsértés vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Vágólapra másolva!
A nő a győri állatkertnél sétált, amikor a férfi odalépett hozzá, és felemelte a szoknyáját.
Vágólapra másolva!
Ezt a férfit keresik a győri nyomozók police.hu

Egy férfi 2016. augusztus 31-én 13 órakor, a győri állatkert főbejárata előtt sétált, amikor az állatkert gazdasági bejáratától körülbelül 10 méterre felhúzta egy nő szoknyáját, és közben szeméremsértő módon viselkedett – olvasható a rendőrség oldalán. Azt, hogy ez pontosan mit jelent, nem tudni. Azt viszont igen, hogy néz ki a férfi.

Aki ismeri, hívja a rendőrséget police.hu

A férfiről, aki ellen szeméremsértés vétségének gyanújával nyomoznak, fénykép készült. A rendőrség kéri, hogy aki tud valami a képen látható férfiról, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon.

Ez a férfi emelte fel egy nő szoknyáját a győri állatkertnél police.hu

Névtelensége megőrzése mellett hívhatja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központját is a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.