Egymillió forintot csalt ki az emberektől az internetes csaló

2016.09.29. 11:41

Egymillió forintot csalt ki áldozataitól egy budapesti nő. Többek között márkás ruhákat és ékszereket ígért olcsón. A pénzt előre kérte, cserébe viszont semmit sem adott.

A nő az interneten, webáruházában hirdetette, illetve adta el termékeit, vagyis egészen pontosan nem létező termékeit. A vevők ugyanis, miután kifizették neki a három és ötvenezer forint közötti összeget, cserébe semmit nem kaptak.

A kép illusztrációForrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Klaus Ohlenschläger


Összesen 120 embert csapott így be nő, aki nem talált munkát, állítása szerint ezért kezdett bele a csalássorozatba.

Márkás órákat, ékszereket, ruhát, de még gyógyászati segédeszközöket is kínált. Bankszámlát is nyitott, a pénzt erre kellett utalni. A megrendelés visszaigazolásakor arra hivatkozott, hogy az árut külföldről fogja beszerezni. Ilyenkor még az e-mail címét és a telefonszámát is megadta.

A türelmetlenebb vevőket árengedménnyel, és vigasz ajándékkal hitegette, majd egy idő után elérhetetlenné vált. A befizetett pénzt - 7.000,- illetve 20.000, forintot - minössze két embernek fizette vissza.
A nő ellen - aki összes egymillió forinttal csapta be áldozatait - vádat emeltek.