Ötezer forintért öltek meg egy férfit

2016.10.06. 09:51

A Békés Megyei Főügyészség nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ellen a 21 éves gyulai férfi ellen, aki idén februárban Gyulán, a buszpályaudvaron brutális kegyetlenséggel megölt egy hajléktalant.

Mivel hasonló volt az életmódjuk, a két férfi évek óta jól ismerte egymást. A fiatalabb haragudott az idősebbre egy régi vita miatt. Február 4-ének estéjét együtt töltötték. Egy társaságban találkoztak a gyulai buszpályaudvaron, és inni kezdtek. A 37 éves férfi kannás bort vett a non-stop üzletben. Ekkor vette észre a fiatalabb, hogy van nála pénz. Amikor hajnali 2 óra körül kettesben maradtak, és leültek egy padra a pályaudvaron, ismét összevesztek valamin.

A fiatal férfi elhatározta, hogy megszerzi ismerőse pénzét, ezért

felállt,és fejbe rúgta az erősen ittas férfit, aki a járdára zuhant.

Aztán a földön is többször fejbe rúgta áldozatát, majd amikor az elvesztette az eszméletét, átkutatta a ruháját, és kivett a kabátja zsebéből 5650 forintot. A támadó elindult, de mivel félt attól, hogy ismerőse később számonkérheti rajta, mit tett, visszament a tetthelyre, kivette a még mindig eszméletlen sértett nadrágzsebéből a 10 cm-es pengehosszúságú pillangókését, és

többször mellkason szúrta vele, emellett még négyszer-ötször fejbe is rúgta.

A férfi ez után úgy döntött, hogy most már tényleg hazamegy, de ismét meggondolta magát. Visszalépett a földön fekvő férfihoz, és még

legalább tízszer combon szúrta, és még kétszer-háromszor fejbe rúgta.

A 37 éves férfi ezt már nem élte túl. Gyilkosa hazament, és lefeküdt aludni.

A Békés Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott értelmi fogyatékos, mentálisan enyhe-közepes fokban retardált, amely elmeállapota beszámítási képességét közepes fokban korlátozta.

Az előzetesben lévő férfit nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják, amiért akár 20 évet is kaphat.

Az ügyész szeretné börtönbe juttatni, emellett kezdeményezte, hogy tiltsák el a közügyektől. Továbbá a főügyészség indítványa szerint a nyomozás során felmerült majdnem 2,5 millió forint bűnügyi költséget is a vádlottnak kellene állnia. Az eljárás a Gyulai Törvényszék előtt folytatódik.