Alapjogokért Központ: Nem lehet népszavazás a Paks II.-ről

Paks atomerőmű
Paksi atomerőmű
Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ szerint nem kezdeményezhető népszavazás a paksi beruházásról, mert nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettséget érint.
Vágólapra másolva!

Az Alapjogokért Központ szerint az LMP által kezdeményezett népszavazás nemzetközi szerződésre, illetve abból fakadó kötelezettségre vonatkozik, azt érintő kérdésben pedig az alaptörvény – a korábbi alkotmányéval megegyező – szabályai alapján népszavazás nem tartható.

Az LMP népszavazást kezdeményez a paksi bővítésről, az erről szóló kérdést hamarosan benyújtják a Nemzeti Választási Bizottsághoz.

Szánthó Miklós, a központ elemzője rámutatott: az alaptörvény a nemzetközi szerződésre irányuló népszavazási kezdeményezéseket tiltott tárgykörnek minősíti. A paksi beruházásról és bővítésről pedig kétoldalú, magyar–orosz nemzetközi egyezmények szólnak, amelyeket az Országgyűlés törvény formájában a magyar jogrend részévé is tett.

A Paksi Atomerőműben – képünk illusztráció Forrás: Bielik István

Ennek kapcsán az Alkotmánybíróság (Ab) korábban megállapította, hogy nemcsak olyan kérdés nem bocsátható népszavazásra, amely hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségre vonatkozik, hanem olyan sem, amely az e kötelezettséget is tartalmazó törvényekre vonatkozna.

Kiemelte:

az LMP kérdése kétszeresen is "fennakad" az alkotmányossági rostán, ugyanis szembemegy a nemzetközi kötelezettséggel és az azt tartalmazó magyar törvényekkel is.

Felidézte, hogy hasonló, a paksi bővítéssel összefüggő kezdeményezések voltak már 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is, de a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) és a bíróságok minden esetben megtagadták azok hitelesítését. Az NVB vélelmezhetően most is így fog tenni Szánthó szerint.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!