OLAF-jelentés: Gyurcsány nem megy el a bizottsági meghallgatásra

OLAF
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke nem megy el a 4-es metró körüli korrupciógyanút vizsgáló parlamenti bizottság ülésére. 
Vágólapra másolva!

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője ezt azzal indokolta, hogy az OLAF-jelentés megállapítása szerint az érintett időszak kormányai nem felelősek az ügyben. Azt mondta, hogy az OLAF a "fővárosi vezetés és a fővárosi önkormányzati cégek felelősségét állapította meg".

Mint arról az Origo is beszámolt, a Magyar Nemzet keddi számában arról írt, hogy Demszky Gábor volt szabaddemokrata főpolgármester

várhatóan elmegy a 4-es metró körüli korrupciógyanút vizsgáló parlamenti bizottság ülésére,

erről a politikus ügyvédje beszélt a lapnak.

A Fidesz a volt szocialista miniszterelnököket is kérdezné az OLAF jelentéséről Forrás: OLAF

Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF szerint összeférhetetlenség, fejetlenség jellemezte a négyes metró beruházást. A Figyelő írt arról először, hogy a szabálytalan szerződések a beruházás 60 százalékát teszik ki – 452,6 milliárdból 272,8 milliárd forintot. Gyakorlatilag minden kifogásolható ügy Demszky Gábor főpolgármestersége idejére esett.

A Fidesz meghallgatná a volt szocialista miniszterelnököket is

A Fidesz szerint a szocialisták tagadják a nyilvánvalót, hogy minden idők legnagyobb korrupciós botrányában, a 4-es metróberuházás elcsalásában a felelősség a Medgyessy-, a Gyurcsány-, a Bajnai-kormányokat és a Demszky Gábor-féle MSZP-SZDSZ-es fővárosvezetést terheli.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója arra reagált, hogy Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő a 4-es metró beruházásáról szóló vizsgálati jelentés több pontjának pontosítását kérte az OLAF főigazgatójának küldött levelében.

A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy látja, hogy noha az OLAF jelentése eredeti formájában, teljesen nyilvános, a szocialisták mégis vitatják azt, sőt már az OLAF-ot vádolják és hibáztatják.

A Fidesz ezért kezdeményezte, hogy legyen fővárosi vizsgálóbizottság,

a parlament gazdasági bizottsága is vizsgálja ki a korrupciós ügyet, és hallgassák meg a volt szocialista miniszterelnököket,

Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont, Demszky Gábor volt főpolgármestert, valamint Horváth Csaba és Gy. Németh Erzsébet volt szocialista főpolgármester-helyetteseket.

http://www.origo.hu/gazdasag/20170202-a-figyelo-szerint-a-4-es-metro-szabalytalan-szerzodesei-a-beruhazas-ertekenek-60-szazalekat-teszik.htmlGAZDASÁG Demszky Gábor idején voltak a botrányos négyesmetró-szerződésekhttp://www.origo.hu/itthon/20170203-nyilvanossagra-hozta-a-kormany-a-4-es-metrot-erinto-olaf-jelentest.html4-es metró: kiadta a kormány az OLAF-jelentést
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!