Az öt kérdést Gál József nem szóvivőként, hanem magánszemélyként nyújtotta be.
Az NVB többsége a kérdések hitelesítésének megtagadásakor arra hivatkozott, hogy
azok nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség végrehajtásába ütköznek, illetve nem felelnek meg az egyértelműség követelményének sem.
A testület azt is kifogásolta, hogy miközben egy eredményes népszavazás három évig köti az Országgyűlést, a kérdések megfogalmazása azt a látszatot keltette, hogy az esetleges referendum során akár 20 évre kötelező érvényű döntést is tudnak hozni a választók.