Így sivalkodik Alföldi Róbert

Vágólapra másolva!

Mókás interjút adott Alföldi Róbert színész, rendező, egykori színházigazgató az Azonnali nevű oldalnak. Hogy a 888.hu tökéletes kifejezését idézzük: sivalkodás. Fasisztázik, antiszemitázik, vagyis a valójában nem sikeres liberális értelmiségiek teljes kórusművét elénekli. De ami különösen vicces: érezhető, nem emésztette meg, hogy már (több mint négy éve) nem ő a Nemzeti Színház igazgatója, és bár cáfolja, hogy lenne miniszterelnök-jelölt, nem nehéz a sorokból kiolvasni, hogy szíve mélyén persze, hogy lenne.

Origo

Vágólapra másolva!

Alföldi Róbert Nemzeti Színház

A kötelező fasisztázással és antiszemitázással kezdi tehát, amit persze ő maga sem hisz el, de hát nem lenne Alföldi Róbert, ha nem mondana ilyeneket. Az ő áruja nem a művészet, hanem az ellenzéki politizálás. Miért kapna olykor, egyszer-egyszer munkát külföldön, ha nem ezért? Ennek megfelelően is viselkedik. Emlékszünk: amikor még nem kezdett politizálni, amikor még a Gyurcsány-kormány csendes és lojális kinevezettjeként rendezgetett a Nemzetiben, senki nem foglalkozott vele. 2010 tavaszán például szombat esténként is kongó házakkal ment a Nemzetiben A park című rendezése, pedig Botho Strauss remekműve, maga a dráma, elég provokatív alkotás. Igaz, nem a napi politika szintjén. És arra is emlékszünk, hogy hiába csődített a Nemzetibe a maga idején száznál is több, külföldi szakembert, hogy megnézzék előadásait - a végeredményt ismerjük. Egyetlen egy előadását sem vették meg, egyetlen egy előadását sem tudta kivitetni külföldre.

Alföldi pontosan tudja, hogy akkor megy biztosra, ha politizál. Az megy neki, és abban riválisa sincs. Maximum Süsü (így hívja Alföldi Schilling Árpádot az interjúban).

Meg az új előadásához is kell a politikai reklám. Egy Fassbinder-filmből készül, nyilvánvalóan az Alföldi szerinti mai Magyarországra alkalmazva. Maga az eredeti egy gyönyörű német film a hetvenes évekből, amelyben a társadalom minden tekintetben kitaszítottjai szeretnek egymásba. Egy 60-70 éves takarítónő és egy arab (emlékeink szerint szívbeteg) fiatalember. Fassbindernél minden elválasztja őket, a társadalom külön-külön sem rajong értük - Alföldinél persze migránsozás lesz. Mi más.

A szokásos sivalkodások mellett érdekes, hogy a színházi szakmában szerinte hazug béke van, és mindenki elfogadja a játékszabályokat - és mindez Alföldi szerint nagy baj. Miért, háborúzni kellene? És mégis, milyen játékszabályokra gondol? Az, hogy a kommunizmussal szemben most nem egyetlen egy színházi társaság van? Az, hogy tele vannak a magyar színházak? Az, hogy bizonyos színházak nem hívják, például az egyik legjobb, a kormánypártinak nehezen nevezhető Katona József Színház sem? Vagy az Örkény se? Vagy az, hogy miután lejárt az öt éves szerződése a Nemzetiben, a nemzetközi díjakkal kitüntetett rendező, Vidnyánszky Attila nyerte meg a pályázatot és lett az igazgató?

A Nemzeti persze szóba kerül. Azt mondja, hogy már nem gondol rá, "miközben mindig mindenki erre gondol". Ez az árulkodó mondat. Mégis, rajta kívül ki gondol erre?

Nyilvánvalóan fájdalmas Alföldinek látni, hogy milyen jól megvan a Nemzeti nélküle. Hogy mindig tele van. Hogy sorra nyeri a legfontosabb magyar színházi díjakat maga az igazgató, Vidnyánszky Attila, vezető színésze, Trill Zsolt, vagy például a Nemzetiben minden évben rendező Zsótér Sándor. Hogy fontos díjakat kapnak a művészek - Bánsági Ildikótól, Nagy-Kálózy Esztertől kezdve Bozsik Yvette-n, Horváth Lajos Ottón vagy Söptei Andreán át Szűcs Nelliig vagy Fehér Tiborig. Fesztiválnagydíj az egyik legfontosabb lengyel fesztiválon, tomboló siker Párizsban a Théatre de l'Atelier-ben (szintén egy Vidnyánszky-rendezéssel), nagy sikerű vendégjáték Münchenben, Rómában, Erdélyben, Varsóban vagy Szentpétervárott. Purcarete, Fokin, Rizsakov rendez a Nemzetiben, vagy maga Vidnyánszky az avignoni fesztivállal közös produkcióban példátlan sikerű Bűn és bűnhődést az egyik leghíresebb orosz színházban. És hogy milyen rendezők jönnek a Nemzeti fesztiváljára - el lehet képzelni, hogy szeretne Alföldi sündörögni Vasziljev, Ostermeier, Régy, Jolly, Servillo, Hermanis, Tuminas, Nekrosius vagy éppen Eugenio Barba körül.

Na, de vissza a politikához és az interjúhoz. Látszatra kineveti Alföldi azt a kérdést, hogy lenne-e miniszterelnök-jelölt a baloldalon. De valahogy nem tűnik őszintének az elutasítás. Erőltetett, ironizálni próbáló tagadása kicsit emlékeztett III. Richárdra, amint hárítja a koronát, amire - konkrét és átvitt értelemben - trónkövetelőként mindig is vágyott. Alföldi egyébként egyáltalán nem cáfolja, hogy felmerült, hogy 2014-ben lehetett volna főpolgármester-jelölt. Az éjjel-nappal politizáló Alföldi nyilvánvalóan el tudná magát képzelni politikusnak.

Egykori Heti Hetes-sztárként ez voltaképpen érthető is.