Lánczi Tamás: Ha nincs konszenzus, nincs olimpia

momentum mozgalom nolimpia olimpia aláírás leadás Fekete-Győr András
Budapest, 2017. február 17. Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke érkezik a Fővárosi Választási Iroda épületébe 2017. február 17-én, hogy leadja az olimpiai népszavazás kiírásáért összegyűjtött 266 151 aláírást. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Az ellenzéki pártok elárulták az olimpia ügyét, ami mögött ha nincsen konszenzus, nincs értelme a rendezésnek – mondta az Origónak Lánczi Tamás politikai elemző.
Vágólapra másolva!

Alapvetően az a kérdés, hogy mit reagál a Fidesz – mondta az Origónak Lánczi Tamás azzal kapcsolatban, hogy a Momentum Mozgalom több mint 260 ezer aláírást adott le a Fővárosi Választási Bizottságnak. Az aláírásokra azért volt szükségük, hogy népszavazást írhassanak ki Budapesten a 2024-es olimpiai pályázatról.

A fő kérdés, hogy a kormánypárt akar-e vagy nem akar konfliktust ebből? Ez egy olyan ügy, amit a Momentum Mozgalom politikai bázisépítésre akart létrehozni, éppen emiatt nem lenne helyes döntés a Fidesz részéről,

ha vállalná ezt a konfliktust

– mondta a politikai elemző.

Nincs konszenzus

Az egész olimpiai ügy akkor menne tovább, ha nemzeti konszenzus lenne ebben a kérdésben. Az ellenzéki pártok azonban elárulták az olimpia ügyét, és ha nincsen konszenzus mögötte, akkor nincs értelme a rendezésnek – tette hozzá. Mindez amellett szól Lánczi szerint, hogy a jobboldal lemond az olimpia rendezéséről.

A nagy kérdés, van-e újabb ügye a Momentumnak Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Lánczi szerint a nagy kérdés, hogy ezek után az ellenzéknek és a Momentumnak van-e másik témája. A Momentum ugródeszkája megvolt, a feladat számára mostantól az, hogy a tucatnyi ellenzéki párt közül kitűnjön. Kérdés, van-e olyan ügy, amivel tovább tudják építeni magukat.

Egy akol

A politikai elemző úgy látja, eddig az olimpia megfúrása

egy akolba terelte az ellenzéki pártokat.

De ez az ügy mostantól kiesik a tárházból, így a Momentumot semmi sem védi a pozícióját féltő ellenzéki pártoktól. A Momentum sikerében a többi ellenzéki párt nem lesz érdekelt, de egyelőre az MSZP-re és a DK-ra nem lehetnek veszélyesek, csak a kisebb liberális erőkre – mondta Lánczi az Origónak.