Stohl András nem szeretne tovább dolgozni a Vígszínháznál, mert nagyon nehezen egyezteti össze az ottani munkáját a külső megkeresésekkel. Ráadásul nyáron egy teljesen új munkába fog, amit már biztosan nem tudna a színház mellett végezni. Stohl élete ezzel újabb fordulatot vesz, nem sokkal az után, hogy a második feleségétől is elköltözött. 

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Stohl András otthagyja a Vígszínházat, mert egy ideje már nem tudja összeegyeztetni a különböző munkáit. Állítólag több olyan felkérést is kapott a színházon kívülről, amelyek érdekelték volna, de nem tudta őket elvállalni. A Vígszínház ugyanis beleszólhat abba, mikor próbáljon, mikor álljon színpadra. 

Stohl András a Blikknek arról is beszélt, hogy nyáron egy 

olyan munkába fog, amilyennel ezelőtt még soha nem foglalkozott. 

Állítólag ezt már biztosan nem tudta volna összeegyeztetni a színházzal. 

Négy év után hagyja ott a VígszínházatFotó: Hirling Bálint - Origo

A színész legutóbb azzal került az újságok címlapjára, hogy 2016 végén, nyolc év után 

elhagyta második feleségét, és két közös gyereküket. 

Annak idején több lapnak is mesélt arról, hogyan próbálták megmenteni a kihűlt kapcsolatot, de végül a külön élet mellett döntöttek. Egyébként ez volt Stohl András második házassága. Az elsőnek még 2004-ben lett vége, két évvel a színész első balesete után. 

Stohl Andrásnak 2002 júliusában autóbalesete volt. Autója Aszód és Gödöllő között borult fel, súlyos mellkasi sérülésekkel vitték kórházba. Akkor azt mondta, megérdemli, ami történt vele, és utolsó figyelmeztetésként fogja fel. Állítólag fogalma sem volt arról, mennyit ivott a baleset előtt. Mindenesetre nem sokkal utána azt nyilatkozta

többet nem iszik, és nem dohányzik. 

Egyébként éppen 2002 szeptemberében indult az RTL Klub Való Világ című műsora, és felmerült, hogy balesete miatt Stohl nem vállalhatja el a műsorvezetést, végül mégis ő vitte végig az első négy évadot. 

Aztán 2010-ben újabb balesete volt. Stohl András Budapest és Fót között két autóval is ütközött, miután átment a szemközti sávba. A vérvizsgálatból kiderült, hogy kokaint fogyasztott. Stohl András akkor azt mondta, „nem találok szavakat, erre nincs mentség”. A balesetben a két másik autó utasai is megsérültek: egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben. 

A másodfokú ítélet 2011 szeptemberében született, és Stohl Andrást 

10 hónap letöltendő börtönre ítélték, 

de jó magaviselettel 5 hónap után feltételesen szabadult. A színész annak idején azt mondta, hogy ezzel a balesettel valószínűleg az élete is kettétört. Nyilatkozata szerint "ezzel a mentalitással" nem fér bele, hogy fiatal tehetségekkel foglalkozó műsort vezessen, és "jópofáskodjon", ezért végül nem vállalta el az RTL Klubon futó X-Faktor műsorvezetését.