Egy ügyészt és három NAV-ost vettek őrizetbe

2017.06.28. 00:07

Őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó-és Vámhivatal három hivatásos állományú tagját, egy helyi ügyészségi ügyészt és egy további személyt a Központ Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt. A főügyészség közleménye szerint a Központi Nyomozó Főügyészség kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak milliós nagyságrendű összegeket fizettek egy csoportnak, melynek tagja volt a NAV három tagja, egy ügyvéd és egy helyi ügyészségi ügyész. A kifizetett jogtalan előnyért cserébe a csoport tagjai a működésük során megismert bűnügyi információkat szolgáltattak ki az arra jogosulatlan személyeknek, a büntetőeljárás alóli mentesülésük, vagy cselekményük enyhébb elbírálása érdekében. A Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai 14 helyszínen tartottak házkutatást, ahol bizonyítékokat foglaltak le, hat embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük ötöt őrizetbe vettek. Az őrizetbe vett ügyész és a NAV munkatársai kihallgatásuk során panaszt jelentettek be a gyanúsítás ellen, és nem tettek vallomást. az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának büntetése 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés. az ügyben eddig kilenc gyanúsított van.