Hamarosan elektronikusan is intézhetjük papírjainkat az orvosnál

2017.07.19. 10:01

Hamarosan megújul az egészségügy egy új lehetőséggel, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT), amellyel a lakosság elektronikusan is hozzáférhet majd kórlapjaihoz, receptjeihez és beutalóihoz.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már 2016-ban megalkotta a rendeletet, ami lehetővé teszi az EESZT, vagyis az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér működését. Az Európai Unió által is támogatott egységes rendszer pedig sok esetben meg fogja könnyíteni a lakosság, valamint az egészségügyi dolgozók életét.

Forrás: Thinkstock

Az EESZT informatikai rendszeréhez kötelezően csatlakozik a négy nagy egészségügyi szervezet, lefedve ezzel a teljes területet: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ, valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. A februárban indult tesztidőszak egészen augusztus közepéig tart, 11 kórház, 22 háziorvos és 36 patika vesz részt a kezdeti működés próbaidőszakában.

A rendszer összekapcsolja egymással a kórházi, a járóbeteg- és háziorvosi ellátást, a gyógyszertárakat és a mentőszolgálatot. A szolgáltatás lényege, hogy a betegek teljes kórtörténete, orvosi papírjai, leletei, gyógyszerezése egy felületen összpontosuljon, ezáltal pedig hatékonyabb hozzáférése lehessen a kezelőorvosoknak. A beteg kezelését végző orvos ennek köszönhetően láthatja a páciens kórtörténetét, megkönnyítve ezzel a gyógyuláshoz vezető utat, a mindennapi teendőket. A patikai dolgozók csak a betegek receptjeit érhetik el a rendszerben.

Azoknak sem kell tartaniuk a rendszertől, akik esetleg aggódnak a személyes adatok biztonságáért, mivel az EESZT a legmagasabb adat- és kibervédelemmel rendelkezik. Ráadásul a különösen érzékeny egészségügyi adatainkhoz, mint a nemi betegségekre, pszichiátriai, addiktológiai kezelésekre, vagy HIV/AIDS fertőzöttségre vonatkozó adatokhoz csak az adott szakterületen dolgozó kezelőorvosok férhetnek hozzá. Arra is van lehetőség, hogy magunk szűkítsük vagy bővítsük az adatainkhoz hozzáférők körét.

Internet hozzáférés hiányában, valamint a 16 év alatti gyerekek esetében kormányablaknál intézhető az önrendelkezés a szülő segítségével. A nyilvántartás adatai az érintett halálát követő 5 évig kezelhetők.

Az EESZT-hez két felület is tartozik, az egyik a betegellátásban résztvevőknek, vagyis az orvosoknak és gyógyszerészeknek fenntartva, a másik pedig a felhasználóknak. A belépés ráadásul egy már ismert rendszeren zajlik, az Ügyfélkapun keresztül van lehetőség a bejelentkezésre. A Taj számunk megadásával pedig máris hozzáférünk saját betegadatainkhoz, bármikor elérhetjük azt, és lehetőségünk van értesítési rendszer beállítására is.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Jelentősen megkönnyíti a lakosság számára a mindennapokat, hogy a felírt e-recepteket vagy e-beutalókat el lehet érni a rendszerből, valamint le lehet tölteni a saját egészségügyi dokumentumainkat, zárójelentéseket, leleteket, laboreredményeket. Talán az egyik legfontosabb része az EESZT-nek az e-profil, ami leginkább a sürgős eseteknél segíti az egészségügyi dolgozók munkáját, hiszen tartalmazza a beteg vérképét, esetleges gyógyszerérzékenységét, allergiáját vagy akár a krónikus betegségeket is. Sőt a rendszeren keresztül lehetőség van elektronikus beutaló kiállítására, valamint előzetes időpontfoglalásra.

Az EESZT rendszerhez törvényi előírás szerint kell csatlakozniuk az egészségügyi ellátóknak. 2017. augusztus közepén záródó próbaüzemmód után, 2017. szeptember 1-jétől van lehetőség arra, hogy azok az intézmények, melyeknek az EESZT-hez csatlakozni képes informatikai rendszerük van, szabadon csatlakozzanak az e-egészségügyi szolgáltatási térhez. 2017. november 1-jéig minden közfinanszírozott egészségügyi ellátónak és minden gyógyszertárnak csatlakoznia kell. A magán ellátóknak és az Országos Mentőszolgálatnak pedig 2018. november 1-jéig kell eleget tennie a csatlakozásnak.