Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában ismertette, hogy várhatóan hét kérdést tesz fel a kormány a bevándorlásról és a kötelező kvótáról szóló nemzeti konzultáció során. A politikus kiemelte, hogy nagy a tét: német kormányzati forrás szerint egy bevándorló 770 ezer forintnyi eurójába kerül a német polgároknak, és az Brüsszel ezeket az anyagi terheket akarja elosztani a tagállamok között.

A rádióinterjúban a következő fontos dolgok derült ki a Nemzeti Konzultációról:

  • Érinteni fogja majd az egymillió bevándorló betelepítésére és a határzárakra vonatkozó javaslatokat.
  • Ki fog térni majd arra a tervre is, amely alapján minden bevándorló 9 millió forint állami támogatást kapna.
  • A kérdőíveket postai úton is el lehet küldeni, de az interneten is ki lehet tölteni.

A Soros-terv nem kifizetődő

Dömötör Csaba emlékeztetett arra, hogy Soros György, milliárdos üzletember 2015 szeptemberében tette közzé a tervét, amelyben évi egymillió menekült befogadását szorgalmazta. Ez olyannyira hatással volt az uniós bürokratákra, hogy villámgyorsan, 2016-ra már elkészült egy uniós szintű javaslat, amely a bevándorlók felső határ nélküli elosztását kezdeményezi, illetve az ezt nem teljesítő országokra büntetéseket határoz meg.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint nagy a Nemzeti Konzultáció tétje, hiszen a magyar emberek elmondhatják a véleményüket a Soros-tervrőlForrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Dömötör Csaba jelezte, hogy német kormányzati források szerint egy bevándorló havi 770 ezer forintnyi eurójába kerül a német adófizetőknek. A politikus a legnagyobb veszélynek azt tartja, hogy Brüsszel ezeket az anyagi terheket akarja szétosztani az országok között.

Aki valóban menekült, annak Magyarország segíteni fog

Dömötör Csaba hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között. Magyarország minden olyan menekültnek segítséget nyújt, akit üldöznek, de a statisztikák szerint az Európába érkezők nagy része gazdasági bevándorló, aki nem ritkán hamis papírokkal menekültnek állítja be magát, és kijátssza az érvényes szabályokat.