A gázoló először februárban szegte meg a házi őrizet szabályait, majd most hétfőn újra.
A kerületi ügyészség arra adott engedélyt M. Richárdnak, hogy elmenjen orvoshoz, aki ehhez képest egy belvárosi étterembe ment.
Ezek után a rendőrség őrizetbe vette a férfit – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.
M. Richárdot a napokban a Központi Nyomozó Főügyészség egy másik bűncselekmény miatt is kihallgatta gyanúsítottként.
Ezekre tekintettel az ügyészség szerint le kell tartóztatni M. Richárdot, mivel fent áll annak a veszélye, hogy más bűncselekményt is elkövet, vagy hogy hátráltatja a nyomozást.
Az Origo információi szerint
a bíróság ma elrendelte M. Richárd letartóztatását. A barátnője sírva nézte végig, ahogy bilincsben viszik el a gázolót.
Ahogyan azt korábban megírtuk, M. Richárd tavaly májusban gyorsan hajtott a Mercedesével a Dózsa György úton, majd összeütközött egy Citroënnel.
A balesetben ketten meghaltak. M. Richárd a baleset előtt kábítószerezett.