VV Fanni tavaly novemberben tűnt el. A családja azóta sem tudja feldolgozni a tragédiát. Fanni anyját pedig rejtélyes üzenetekkel zaklatja egy férfi éjjelente. Azt írja neki, hogy csak a lány csontjai kerülnek majd elő. 

 Az eltűnt lány anyjával sok jós és médium próbálta meg felvenni a kapcsolatot, mindegyikük mást mondott arról, hogy hol lehet VV Fanni.

Az utolsó kép VV FannirólForrás: Blikk

Egy férfi még decemberben írt először, hogy már csak a lányom csontjait fogják megtalálni. Sokáig hallgatott, aztán az elmúlt héten kétszer is írt, mind a kétszer ezt. Nem tudom pontosan, ki lehet ő, honnan veszi ezeket a dolgokat"

– mondta el a Blikknek Fanni anyja, aki csak azért nem akar feljelentést tenni, mert nem szeretné leterhelni a rendőröket, hogy azok a lánya megtalálására koncentrálhassanak. Az asszony azt is hozzátette, hogy a család sosem fog tudni beletörődni VV Fanni elvesztésébe.

Nehéz erről beszélni, egy anya, egy szülő sosem tud beletörődni abba, hogy a gyermeke már nem él. Nincs nap, hogy ne gondolnék Fannira. Beszélek is hozzá, sőt, a szobájába is mindig bemegyek. Nagyon nehéz pillanatok azok, sosem állom meg sírás nélkül, ahogy nézem a ruháit, az ágyát, és tudom, hogy ő már soha nem jön vissza."

A család minden nap szembesül olyan hírekkel, amelyek Fanni halálával kapcsolatosak. Ezeket nem könnyű feldolgozniuk, de abban bíznak, hogy hamarosan lezárul az ügy.

"A nyomozó mindig megnyugtat, hogy minden a legnagyobb rendben, jól halad az ügy. Remélem, egyszer kiderül, mi is történt akkor este. A férfinak, aki előzetesben ül, neki nem tudok mondani semmit. Csak kérem, hogy mondja el, ha tud valamit. Olvastam, hogy siralmasan érzi magát a rácsok mögött. Hát mi is így élünk, nyolc hónapja már"

Az üggyel kapcsolatban tavaly novemberben tartóztattak le egy férfit. Azzal gyanúsítják, hogy ő gyilkolta meg a fiatal lányt. A férfi azóta is előzetes letartóztatásban van.